Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ezt a napot Európa több országa, így Magyarország is a bűncselekmények áldozatainak napjává nyilvánította. A legfontosabb üzenet pedig az: előzzük meg, hogy áldozattá váljunk és merjünk segítséget kérni!
Áldozattá sajnos bárki válhat. Bűncselekmény áldozatairól akkor beszélünk, ha valaki a bűncselekmény, a tulajdon elleni szabálysértés közvetlen sértettje. Illetve akkor is áldozattá válik valaki, ha a bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés következtében szenvedett el valamilyen sérelmet. Nagyon fontos, hogy ha ez bekövetkezett, akkor ne habozzuk hívni a 112-es segélyhívót! Illetve számos olyan áldozatvédő, segítő szervezet létezik, amely segítséget nyújt. Ne hallgassunk el semmit, semmi nem szégyellnivaló, az áldozat-hibáztatás pedig nem helyénvaló.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai nem győzik hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, hiszen bár vannak kivédhetetlen esetek, a legtöbbet mégis mi magunk tehetünk azért, hogy ne váljunk áldozattá.
Fontos, hogy rendszeresen tájékozódjunk a megújuló veszélyforrásokról, mint például az internetes csalásokról. Lényeges, hogy kerüljük azokat a társaságokat, amelyek magukban hordozzák a veszélyt. A közlekedés során legyünk mindig körültekintőek. Az értékeinket, otthonunkat megfelelő módszerekkel védjük, lehetőleg ne engedjünk be idegeneket. Ne felejtsük el a gyermekeket és az idős szeretteinket is felkészíteni, hogy legyenek résen, ne bízzanak meg vakon bárkiben, bármilyen kedves is.
Sajnos ahogy bűncselekmények, úgy áldozatok is mindig lesznek. Megfontolt életvitellel, odafigyeléssel és törődéssel azonban jelentősen csökkenthetjük a ránk leselkedő veszélyek számát.
Ne feledjük: a megelőzés a leghatásosabb védekezés az áldozattá válás ellen!
Fotó: Depositphotos.com