A 26 éves kosaras leglelkesebb szurkolója az édesapja, aki rendszeresen egy különleges rituáléval kezdi lánya meccseit az Egyetemi Csarnokban.
Török Ágnes gyerekkorában Győrben ismerkedett meg a kosárlabda alapjaival, de az edzéseken sokáig még a gyűrűbe sem sikerült betalálnia. Aztán kiderült: a vér nem válik vízzé, hiszen édesanyja, a korábbi sokszoros román válogatott Sándor Zsuzsanna után belőle is klasszis játékos lett, de ő már a magyar nemzeti csapatban léphetett pályára. Ági a Spíler című podcastben arról is beszélt, hogy a válogatott tagjai miként élték meg a drámai búcsút az olimpiai álmoktól.
Ha a családi indíttatást nézzük, a Serco-UNI Győr NB I.-es csapatának kapitánya a kosárlabdaparkett helyett akár a színpadon is sikeres lehetett volna, hiszen édesapja, Török András ismert színész, aki a nyolcvanas évek közepe óta a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja.
„Gyerekként a színház világa be tudja szippantani az embert, főleg úgy, hogy mi kisgyerekként nemcsak a nézőtérről láttuk az előadásokat, hanem bemehettünk a színészek közé a büfébe, az öltözőbe, láthattuk közelről a jelmezeket, a sminkeseket ahogy dolgoznak. Természetesen eljátszottam a gondolattal, hogy színésznő legyek, de pont édesapám beszélt le róla, és inkább terelgetett a kosárlabda felé.”
A 26 éves kosaras leglelkesebb szurkolója az édesapja, aki rendszeresen egy különleges rituáléval kezdi lánya meccseit az Egyetemi Csarnokban.
„Apa minden hazai mérkőzésemen kint van, de még akkor is, ha mi ötkor kezdünk, és neki már héttől előadása van. Olyankor csak az első félidőt nézi meg. Van egy rituáléja a feldobás előtt, amikor a nagy csendet ő töri meg, a szokásos „Hajrá, Győr!” bekiabálással. Enélkül nem kezdünk meccset.”
Török Ági egyik nagy célja a válogatottság volt, ezt évekkel ezelőtt elérte, de ő sem hitte volna, hogy legnagyobb vágya, az olimpia is elérhető közelségbe kerül. A kvalifikáció lehetőségét a nemzeti csapat a sikeres Európa-bajnoki szerepléssel kivívta magának. A soproni selejtező tornán Kanadától kikapott a csapat, majd Japánt bravúrral legyőzte, így az utolsó, Spanyolország elleni meccsen múlott minden.
„Csak egy lépés választott el bennünket a legnagyobb álmunktól. Arra, ami a spanyolok elleni mérkőzésen történt, a mai napig nehéz szavakat találni. Az első két negyedben elléptünk 22 ponttal, innen kaptunk ki húsz perc alatt, és lényegében egy ponttal maradtunk le az olimpiáról. Ez egy tragédia, nincs rá jobb kifejezés. Nem egy iszonyatosan rossz pár perces rövidzárlat alatt sokkolt bennünket az ellenfél, hanem szépen lassan, támadásról támadásra olvadt el az előnyünk, és a spanyolok a legrosszabbkor, a végén tudtak fordítani. Lassan, és megfoghatatlanul csúszott ki a kezeink közül az olimpia. A vereség után nagyon rossz állapotban volt lelkileg mindenki. Ez egy gyászfolyamat, ami egy idő után könnyebb lesz, de nem múlik el soha.”
Áginak a kosárlabda mellett a tanulás szinte a lételeme, nála ez a két dolog nem akadályozza, hanem kiegészíti egymást. Megszerezte az alapszakos, majd angol nyelven egy nemzetközi közgazdász mesterdiplomát is, de további nagy tervei vannak.
„Belevágtam egy doktori képzésbe, így most PhD-hallgató vagyok a Széchenyi-egyetemen. Ez egy többéves folyamat, amely a tanulás mellett inkább a kutatásokra fókuszál. Később is szívesen maradnék a sporton belül, de már nem játékosként, hanem a sportdiplomáciában. Most azonban még a kosárlabda áll nálam az első helyen, szívesen kipróbálnám magam például egy külföldi klubnál.”