![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Kreativ-technikum-palyazok.png)
A Győri SZC Sport és Kreatív technikum épülete előtt álló alkotás bekerült a győri értékek közé. A Felhő című mozaikot az iskola tanulói nevezték a Győri Értéktár pályázatán, melyről diáktudósítóink számolnak be.
A helyi értékek ápolása céljából létrejött Győri Értéktár Bizottság felhívást intézett a győri oktatási intézmények tanulóihoz, hogy járjanak nyitott szemmel, és segítsék javaslataikkal bővíteni a győri értékek körét. A Győri SZC Sport és Kreatív Technikumban, a 9. évfolyamról hárman összefogtunk, hogy ezt a projektet megvalósítsuk, képviseljük iskolánkat és az épület előtt található mozaikot nevezzük. Munkánkat magyartanárunk, Faragó Andrea igazgatóhelyettes fogta össze. Örömmel kezdtünk neki a munkának, hiszen ez lehetőséget adott arra, hogy tapasztalatot szerezzünk az együttműködésben és egy iskolán kívüli projektben is részt vegyünk.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Kreativ-technikum-csoport-700x466.jpg)
Három részre osztottuk az anyag gyűjtését. Egyikünk az alkotóművész Bak Imre életét kutatta, míg ketten a műalkotásra és a műalkotáson megjelenő színek jelentésére koncentráltunk. Miután elvégeztük a számunkra kiadott feladatokat, tanárnőnk irányításával összeállítottuk a pályázatot. Ebben szerepelt Bak Imre, a Nemzet Művésze címmel kitűntetett, Munkácsy Mihály-díjas és Kossuth-díjas magyar festő munkássága, a műalkotásban felfedezhető neoavantgárd művészet jellemzői, és a szobor két oldalán domináló színek ellentétessége és hangulata. A kutatómunka során kiderült, hogy pár éve megtisztították és pótolták a hiányzó mozaikdarabokat a térplasztikán, így helyreállítva az eredeti állapotát. A benyújtott pályázatról hamarosan visszajelzés érkezett, meghívást kaptunk a Győri Értéktár Bizottságának ülésére, ahol elbírálták, hogy a Felhő bekerül-e az Értéktárba. A tárgyalás nagyon érdekes volt, ilyenen még nem vettünk részt. Nagy örömünkre beválasztották a szobrot az Értéktárba.
![Győri Értéktár oklevél átadó Győri SZC](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Kreativ-technikum-atado-700x933.jpg)
Bak Imre: Felhő című alkotásának felterjesztése azért volt fontos számunkra, mert a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum előtti közteret díszíti, így iskolába menet mindennap láthatjuk, és művészeti értékeivel hozzájárul a pozitív hangulatú napkezdéshez. Örülünk, hogy vállalkoztunk a projekt megvalósítására, mert sokat tanultunk belőle, és az Értéktár Bizottság oklevéllel és ajándékkal is megköszönte a munkánkat.
Bencze Kata, Czafik Janina, Kakics Jázmin, a Győri SZC Sport és Kreatív Techikum 9. C osztályos tanulói.
A Városházán többször is belekóstolhattak az újságírói lét rejtelmeibe azok a fiatalok, akiket a Győr+ Média munkatársai is segítettek. Ebben a rovatban saját cikkeiket és anyagaikat közöljük, az írások, videók nem a Győr+ Média által készített anyagok.