Játszótérfejlesztések Révfaluban, Bácsán
Ugyan az átadás belecsúszott a télbe, de a gyerekek már ősszel tudták használni azokat az új játékelemeket, amiket bácsai és révfalui játszóterekre helyeztek ki. Fontos a fejlesztés, hiszen a körzetben egyre több a kisgyermekes család, akik igénybe szeretnék ezeket venni.
Bácsán csőalagúttal és abakusszal, Ergényi lakótelepen mini várral és futballkapu-hálókkal, Kisbácsán futball kiskapukkal, mókuskerékkel és citrom mászókával, Révfalu Irinyi játszótere egyensúlyozó pályával, Sáráson Dani mászóvárral bővült az eszközpark – sorolta Bárány István, a városrész önkormányzati képviselője. A beruházások összesített értéke bruttó 3 millió 700 ezer forint volt, amit képviselői javaslatra a polgármesteri keret biztosított.
A képviselő kifejtette, mindenhol igyekeztek úgy fejleszteni, hogy minden gyermek – bölcsődéstől a kisiskolásig – találjon magának való játékot.
Bárány István hozzátette, az Audi óvoda elkészülte után a Körtöltés utcai játszótér is visszakerült korábbi helyére, ezt jövő év tavaszán a Pannon-Víz Zrt. jóvoltából egy ivókúttal egészítik ki.
A városrész egyre keresettebb a fiatal, kisgyermekes családok körében. Az ő igényüknek figyelembevételével történtek a fejlesztések. Bárány István közölte, 2019-ben folytatni szeretnék a programot, a Kenus utca és a Vidra utca környékére terveznek új játszóteret.
Sz.T.