![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-40-2.jpg)
Ismét hazai pályán játszott a Győri ETO-UNI FKC, a bajnokság 21. fordulójában a Tatai AC csapatát fogadták a Magvassyban.
Iváncsik Mihály győri Sportnagykövet kezdődobása után kezdődhetett a mérkőzés. A találkozót a Nagy-Kathi-Radvánszki-Mátés-Lang-Szabados sor indította, Pásztor pedig a kapunkat védte. A találkozót mindkét csapat hibával kezdte, azonban Szabados az első perc végén a tatai kapuba talált, majd Mátés értékesített 7 méterese után hamar 2:0 lett az állás. Az első percekben mindkét oldalon sok támadóhiba csúszott be, a kapusok azonban gyorsan belemelegedtek, Pásztor és Hermann is védésekkel mutatkozott be. A tatai csapat a 7. percre felzárkózott, így Bencze József időkéréssel próbálta rendezni az ETO sorait. Ez sikerült is, Szabados és Lang góljaival a 9. percben 5:2-t mutatott az eredményjelző, a Tata viszont nem engedte el a mérkőzést, és tartotta a lépést az ETO-val (15. perc 6:6). A 19. percben Pásztor 7-est védett, és ezek után a támadójátékunk is felerősödött, különösen Nagy volt elemében, és bár a 21. percben (11:7) a tatai edző időt kért, a hátrányt nem sikerült ledolgozniuk a félidő végéig, így 14:11-es állásnál cseréltek térfelet a csapatok.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-26-2-700x379.jpg)
A második félidő szintén mindkét oldalon hibával indult, a Tata azonban egy lépéssel közelebb tudott kerülni a Győrhöz, a 34. percre 15:13-ra jöttek fel, és a 38. percig elérhető távolságban tudtak maradni (17:15). Ezután azonban mind az ETO támadójátéka javult fel, mind a tatai oldalon több technikai hiba is becsúszott, így a zöld-fehérek a 41. percre már 5-el mentek (20:15). A Tatai AC ezen a ponton kért időt, de a Győrt itt már nem lehetett megállítani, Lang és Bali góljaival az 50. percben 24:18 volt a mérkőzés állásra. A győri vezetőedző időkérése után Mátés talált a kapuba, majd Koncz és Paár is eredményesek voltak. Az utolsó percekre Varga érkezett a kapuba, és 2 védéssel ő is hozzátett a csapat teljesítményéhez. A hazai szurkolók legnagyobb örömére az utolsó percben Paár gólja után le tudták számolni a tízet, így a végeredémény tíz gólos győri siker lett, 31:21.
A lefújás után a győri fiúk Nőnap alkalmából virággal kedveskedtek a szurkoló hölgyeknek.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-79-2-700x467.jpg)
Bencze József vezetőedző nyilatkozata:
„Gratulálok a Tatai AC-nek, egy nagyon színvonalas csapat, aki megmutatta, hogy a tabellán lévő helyen csalóka. Ezt tudtuk, és úgy készültünk, hogy nehéz mérkőzés lesz, az 5+1-es védekezés kicsit megfogott minket. Sok hibát vétettünk, a vezetés azonban mindig nálunk volt. A második félidőben tudtunk egy feszesebb támadójátékot és védekezést nyújtani, és Imi mögöttünk jó teljesítményt nyújtott, ezért több könnyű gólt tudtunk lőni, ami ezt a gólkülönbséget eredményezte. A Tatának további sok sikert kívánok, mi pedig megyünk tovább!”
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-42-2-700x443.jpg)
Győri ETO-UNI FKC – Tatai AC 31:21
Győri ETO-UNI FKC: Gerdán, Koncz 4, Varga (K), Lang 6, Ásványi, Pásztor (K), Kathi, Kurucz 5, Mátés 3, Nagy 5, Paár 3, Takács, Radvánszki, Bali 3, Szabados 2, Sövegjártó
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-40-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-39-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-41-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-37-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-36-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-42-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-45-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-44-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-01-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-02-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-05-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-08-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-10-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-13-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-17-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-19-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-18-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-23-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-25-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-27-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-26-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-34-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-35-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-60-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-57-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-62-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-59-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-63-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-64-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-66-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-67-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-68-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-70-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-71-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-73-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-75-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-77-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-78-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-79-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-80-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-81-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-82-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-46-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-49-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-52-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/2024_03_08_GYORI-ETO-UNI-Tata-AC-51-2.jpg)
Galéria: MekliZ Fotó
Forrás: gyorietouni.hu
Kapcsolódó cikkünk: