![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_05.jpg)
Nem volt kemény telünk, a tavasz pedig már februárban kacsingatott ránk. Gyorsan elő is kerültek a könnyebb kabátok, szívtuk magunkba a napsütést. A győri Aréna Piac látogatószáma is megugrott a kellemes időben, s bár március 10-én borús volt az ég, a tavasz és a húsvét közelsége már látható és kézzelfogható volt.
Azzal mindenki tisztában van Győrben, hogy az ETO Parkos helyszínt örök nosztalgiával emlegetik a piacra járók, s való igaz, hosszú évek sikertörténete ért véget az ETO Park fejlesztésével párhuzamosan. Az új helyszín az Audi Aréna murvás parkolója lett, s júniusban lesz két éve, hogy először ott várták az árusokat és a vásárlókat. Aki pedig megszerette a vasárnapi piacok hangulatát, az bizony ide is követte kedvenc árusát, a kialakult baráti társaságot. Így szép lassan egyre többen és többen fedezték fel maguknak az új helyszínt is.
A téli hónapok minden szabadtéri eseményt háttérbe szorítanak egy kicsit, ám az Aréna Piac „törzsgárdája” akkor sem vált hűtlenné: sokan kizárólag itt szerzik be a füstölt árut, a sajtot és a jól bevált halkonzervet is. Sok-sok ruha és könyv talál új gazdát hétről-hétre, s bizony a szerszámoknak is van piaca, akár újak, akár használtak. A vevők és az árusok is kedves ismerősként köszöntik egymást, a hangulatra soha nem lehet panasz. Ellenben a murvás talajt még mindig sokan fájlalják, s tény: nagyot javítana a minőségen, ha sikerülne leaszfaltozni a területet. Egyébként a februári tavasz igencsak jól jött, láthatóan és érezhetően fokozta a piac látogatottságát és forgalmát. Nézelődőkből és vásárlókból is több lett, ám az igazi fellendülést majd a valós tavasz és a húsvét hozza magával.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_10-700x467.jpg)
Persze a borult ég még soha nem tartotta vissza azokat, akik betervezték a piacozást, s ez így volt március 10-én is. Bár tény, a sorok között nézelődve többen is figyelték a mobilos időjárás előrejelzést, hogy vajon megússzuk-e a mai napot eső nélkül, s a szél is elég kellemetlen volt. A jól megszokott árusok nagy többsége természetesen most is a helyükön volt, az állandóság jegyében ez mindenképp dicséretes. Így többen célirányosan vásároltak, míg mások ráérősen nézelődtek. Az Aréna Piac egyébként minden korosztályt vonz, a fiatalok, a családosok és a nyugdíjasok is megtalálhatják a kedvükre való árukat. A könyvekre láthatóan kifejezetten nagy a kereslet, főleg mert igazi kincseket is rejtenek a ládák, az asztalok, érdemes böngészni, sok helyen kapni.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_46-700x467.jpg)
Mi például több kötetnyi Hedwig Courths-Mahlerrel gazdagodtunk. Még nagymamán kezdte el gyűjteni, mostanra édesanyám vette át, s biztos, hogy folytatódni fog a családi hagyomány; főleg, hogy az Aréna Piacon olyan részekre leltünk, amelyek eddig még nem voltak a könyvespolcunkon. Mellesleg szakácskönyvet csak azért nem vettünk, mert már így is éppen elég van itthon. Viszont már most szólunk: aki készül a grillszezonra, remek kiadványokat találhat a hobbijához. A Zeneműkiadó Zalatnay Cini és Koós János dalait rejtő kottáskönyve igazi kuriózum, s ha megtaláltuk őket, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a retro szerelmesei sok-sok bakelitlemez között is válogathatnak. Olyan klasszikusok várnak a rajongókra, mint Karády Katalin, Kabos Gyula, Honthy Hanna. Persze a külföldi lemezek közül is akad szép számmal, bár ahhoz mi kevésbé értünk, így nem igazán böngésztük őket. Viszont aki szereti amikor a tű serceg a barázdán, annak aranybánya lehet az Aréna Piac…
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_44-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_47-700x467.jpg)
Kicsit furcsa, de már a CD és a DVD is retrónak számít, egyre többen mosolyognak, ha valaki még CD-t hallgat mondjuk a kocsijában. Viszont a piac a CD szerelmeseinek is kiváló terep, többen is árulnak minőségi lemezeket. Van egy fiatalember, aki évek óta rendszeresen jár Győrbe – ma éppen nem találtuk, de jól ismerjük – s válogatott „finomságokat” hoz magával. S ami a legjobb: beszélgetni is nagyon jókat lehet vele, zenéről, filmekről, autókról és tulajdonképpen mindenről. Rá is jellemző, ami a legtöbb piaci árusra: nem csak haszonszerzés miatt vannak a placcon, hanem mert az egésszel együtt járó életérzést is imádják.
S igen, a piac nem egy csöndes helyszín, mindenki a vérmérsékletének megfelelően kínálja a portékáját, vagy éppen próbál alkudni, mert az piacon szinte kötelező. Nem mindig sikerül megegyezni, de minden árura megjön előbb-utóbb az igazi vevője.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_01-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_03-700x467.jpg)
Nem meglepő, hogy az Aréna Piac egyik központi helyszíne a büfésor, hiszen sokaknál nincs piacozás egy jó falatozás nélkül, s a piachoz a frissen sült kolbász illata is hozzátartozik. Nincs is hiány a kínálatból, hurka, kolbász, pecsenye, lángos, melegszendvics, hot-dog mind-mind elérhető, csak hogy a legjellemzőbb piac-fogásokat említsük. Egyébként vannak olyanok, akik minden vasárnapot piaci reggelivel kezdenek, aztán indulhat a nézelődés, bevásárlás. A mobil-kávés előtt mindig hosszú a sor, többen eskü alatt vallják: a legfinomabb kávét árulja a városban a mosolygós úr. Azt pedig mindenki tudja: az a legjobb büfé, ahol a legtöbb ember áll sorban.
Nekünk most újdonság volt a vattacukor, mármint az az igazi, klasszikus verzió, amit előttünk készítenek el. A kedves fiatalember elmondta: ennek a csupa cukor finomságnak a minőségét az időjárás és a páratartalom is befolyásolja, a mai nap pedig nem kedvezett annyira a rózsaszín cukorfelhő szépségének. Nekünk azért nagyon tetszett, s jó volt látni, hogy nem csak a gyermekek örülnek a lehetőségnek.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_49-700x467.jpg)
Persze nem csak a helyszíni fogyasztás a sláger, a kürtöskalács iránt mindig nagy az érdeklődés, ahogy az egyéb csomagolt édességek iránt is: jól fogy a kókusz- és a mogyorós csók, a mézespuszedli, a táblás csoki és savanyúcukor is. Sokan a kávét energiaitallal váltják ki: kell valami, ami erőt ad a táskák hazacipeléséhez. Mert bizony a füstölt kolbász, a sonka és a szalámi kínálat gazdag, ellenállni már az illata miatt sem lehet, érdemes jól bevásárolni: egy hét alatt nálunk is elfogy a szarvashúsos kolbász. S az a legjobb, hogy az Aréna Piacon a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt is beszerezhetjük, ahogy a tojást is. Tulajdonképpen a legegyszerűbb azt lenne írni, hogy vasárnaponként egy helyen minden megkapható, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_52-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_51-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_53-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_59-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_60-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_62-700x467.jpg)
A tavasz közeledtével pedig a kertészkedésre is egyre nagyobb figyelem irányul, s bár a paprika és a paradicsom ültetéséhez még korán van, de a palánták már garantáltan nőnek a kertészeknél, s hamarosan lehet belőlük válogatni. A virágok terén egy kicsit előrébb járunk, a csodás színekben pompázó árvácskák, szegfűk, jácintok és primulák szinte virágtengert alkotnak. Gyülmölcsfácskák is várják a gazdáikat és az elültetést, bőven van kínálat. Sőt, aki úgy gondolja, szüksége lenne egy új kapára, vagy ásóra, azt is megveheti, ahogy az előre hegyezett karót is.
S mivel a húsvét sincs olyan messze, így az ajtó- és asztaldíszek is megjelentek: nyuszik, tojások és kiscsibék díszítenek mindent, ami csak elképzelhető, élő- és művirágos kivitelben is. A sok festett tojás között is kedvünkre válogathatunk, a klasszikus hímestojástól kezdve a modernebb pingálásig minden kapható, na meg persze csokitojás és csokinyuszi is, sok-sok variációban. S ahogy közeledik a keresztények legnagyobb ünnepe, úgy lesz egyre gazdagabb a kínálat, érdemes visszatérni.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_08-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_06-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_07-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_57-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_33-700x467.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_31-700x467.jpg)
Az Aréna Piac Győr kedvelt helyszíne, vasárnapi program sokaknak, fix pont, amihez lehet és érdemes is ragaszkodni. Vásárlási lehetőség, de közösségi élmény is. Mindenki kaphat egy mosolyt, egy jó szót a vásárlás mellé és ismerősökkel is garantáltan találkozunk. Szüksége van Győrnek az Aréna Piacra, s az Aréna Piacnak is a győriekre. Az üzemeltető egyébként is nyitott az ötletekre, a kérésekre: Facebook oldalukon elérhetők üzenetben és telefonon is. Mert tudják: egy piac csak akkor lehet igazán sikeres, ha összefogással működik. Ehhez pedig kellenek az árusok és a vásárlók is. Na meg a tavasz és a jó idő!
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_41.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_42.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_44.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_43.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_45.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_46.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_47.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_48.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_50.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_49.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_51.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_52.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_53.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_54.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_55.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_56.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_57.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_58.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_59.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_60.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_61.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_62.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_63.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_64.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/arena_piac_2024_03_10_AcsTamas_65.jpg)
Galéria: Ács Tamás
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid