![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-28.jpg)
A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában az ETO FC Győr a Soroksár együttesét fogadta az ETO Parkban. Az első félidei játék után, a második játékrészben már acélosabb erőt képviseltek az együttesek. Egy büntetőnek és egy szép akciónak köszönhetően 2-0-ás győzelmet aratott az ETO.
A már-már nyáriasnak mondható vasárnap délután több mint ezernyolcszáz szurkoló látogatott ki a bajnoki találkozóra és ami jó hír, hogy az ultrák is visszatértek a lelátóra, így pazar hangulat mellett kezdődött meg a találkozó.
![ETO FC - Soroksár MekliZ](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-03-700x285.jpg)
Az ETO a Ruisz, Tóth, Diarra, Bumba, Vianna, Csontos, Szépe, Boldor Kröhn, Kiss és Skvarka összeállítású csapattal kezdte a találkozót. A játékrészben inkább csak kóstolgatták egymást a játékosok, de érdemi helyzetet egyik együttes sem tudott kialakítani. Talán a vendégek kapufája borzolta a kedélyeket a lelátón. Így az első 45 perc gól nélküli döntetlennel zárult.
A második félidőre mindkét együttes nagyobb lelkesedéssel és elánnal érkezett. A 49. percben a vendégek, az 53 percben a győriek előtt adódott gólszerzési lehetőség se a helyzeteket nem tudta egyik csapat sem kihasználni. Az 56. percben azonban jött az áttörés, amikor a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához az egyik soroksári játékos, így büntetőhöz jutott az ETO. A tizenegyeshez Bumba állt oda, aki magabiztosan a bal alsóba lőtte a labdát, ezzel vezetést szerezve csapatának.
Sok helyzetet alakított ki mindkét együttes, de a következő találatra a 90. percig kellett várni, ekkor Skvarka talált be a vendégek kapujába (2-0). A hosszabbításban még aggódott helyzet az ETO előtt, de az akcióból nem született találat, így 2-0-as győzelmet aratott a zöld-fehér együttes.
Szergej Kuznyecov: “Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk tőle egy szervezett és jó ellenféllel találkoztunk. A csapat megmutatta a karakterét, és boldog vagyok hogy sikerült a második félidőben felülemelkedni ellenfelünkön. Elég fontos lépés ez nekünk, de van még hét összecsapás a végéig. Bízom benne, hogy minden egyes mérkőzéssel jobbak leszünk.
Köszönjük, hogy egyre többe jönnek ki a szurkolok és itt vannak velünk. Közösen tudjuk elérni a céljainkat, hogy újra az NBI-ben legyen a győri csapat.”
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024_04_07_ETO-FC-Soroksar-39.jpg)
Galéria: MekliZ Fotóstúdió