Szent György napja Magyarországon a rendőrség ünnepe. Ilyenkor egy kicsit nagyobb figyelmet kapnak. Jól esik nekik a sok üzenet, a sok megosztás. Korábban szerettem volna írni én is, de nagyon sokáig gondolkoztam, mit is lehetne… Estére elhatározásra jutottam a „kékeink” köszöntésével kapcsolatban.

Mert tulajdonképpen egy mai napi köszöntéssel olyan snassz lett volna jelentkezni. Inkább arra gondoltam, hogy leírom, hogy sokan vannak ám, akik nem csak akkor gondolnak a rendőrökre, amikor hivatalosan a napjuk van. Hanem szinte minden nap eszükbe jutnak valamiért. S nem, nem azért, mert „már megint traffiznak”, vagy éppen megbüntetnek valakit. Sokkal inkább azért, mert tisztelettel fordulnak azok felé, akik szolgálatot vállaltak, értünk, embertásaikért. Ha kell, az életük árán is. Mert lehet fanyalogni rájuk, lehet őket nem szeretni, a tények – ahogy mondják – makacs dolgok: a rendőrök olyan munkát választottak, amivel a veszélyt is vállalják, s hazánkban sajnos a megvetést is. Mert Magyarországon egyes körökben még mindig azt gondolják, hogy sikk utálni a rendőröket, azt vélni és hirdetni, hogy csak azért vannak, hogy az életünket keserítsék. Van ebben némi tudatos szemléletformálás is: nem véletlenül született meg Budai-Sántha Balázs Felforgatás című könyve, ami roppant érdekes és tanulságos.

Viszont arról sem szabad hallgatni, hogy sokan vannak, akik elismerik, amit tesznek, s nem szitokszóval, hanem hálával emlegetik őket. Mert nem könnyű hivatás az övék, sok mindennel kell szembenézniük. Sokan mégis maradnak és viselik tovább az egyenruhát. Azt mondják, aki egyszer rendőr lett, az marad egy életen át. Ha máshogy nem, lélekben. Jó lenne, ha egyre kevesebbet kellene arról beszélni, hogy valaki úgy dönt, leadja a jelvényt és más munka után néz. Sok mindennel lehetne ösztönözni a mostani rendőröket is, egyes részletekről mindenki tud, véleménye is van. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy bármelyikünk tehet azért, hogy jobban érezzék magukat az egyenruhában! Olyan apróságokkal is segíthetünk, ha mondjuk mosolygunk rájuk. Vagy éppen nem arra gondolunk egyből, ha megállítanak, hogy vajon most mivel akarnak kibabrálni velünk?! Megpróbálhatnánk tisztelni is őket azért, mert betartatják a szabályokat. S elfogadni azt, hogy olyanért büntetnek meg minket, amiben mi hibáztunk. Mert bizony senki sem hajt helyettünk gyorsan, vagy senki nem dönt helyettünk úgy, hogy nem állunk meg a STOP! táblánál. Lopni, betörni és egyéb saját döntéseken alapuló bűncselekményeket sem kell elkövetni, és akkor nem fog kattanni kezünkön a bilincs. Nem olyan nehéz szabálykövető állampolgárnak lenni. Persze mindenki hibázik, de elismerni és vállalni a következményeket is nemes cselekedet.

Nem kell szeretni a rendőröket, szó sincs erről. De tisztelettel bánni embertársainkkal, egyáltalán emberszámba venni a másikat alapvető lenne. Felismerni sem olyan nehéz azt, hogy az ő munkájuk is elismerést érdemel. Sőt, azon kevesek közé tartoznak, akik az esküjük során kimondták: az életük árán is megvédenek bennünket. Nem lélek nélküli egyenruhák járőröznek, traffiznak, nyomoznak és lehetne még sorolni. Emberek ők is, jobb és rosszabb napokkal is. Gondoljunk rájuk így, minden nap!  És Szent Györgyöt is kérjük, hogy óvja őket a szolgálatok során!

Szóval Isten éltessen benneteket „kékek” és nyugodt szolgálatot!