1849. május 23-án látta meg a napvilágot Khuen-Héderváry Károly, a győri országgyűlési képviselőből lett miniszterelnök. A nemesi család sarja a pesti piarista és a pécsi ciszterci gimnázium elvégzése után, a zágrábi jogakadémián szerzett doktori címet, és vállalt köztisztviselői állást.
Ekkor köteleződött el a Tisza Kálmán vezette Szabadelvű Párt iránt és maradt mindvégig hű annak szellemiségéhez. Miután feleségül vette a nagytekintélyű miniszterelnök egyik rokonát, Teleki Margitot, hatalmas birtokokkal gazdagodott. Ráadásul egy örökség folytán az ő kezébe került a hédervári kastély, valamint más, a fél Szigetközt magában foglaló értékes uradalmak is. Az 1875-ös országgyűlési választásokon pártja őt indította a győrszigeti választókerületben. Köztudott volt a Hédervári család lojalitása a Habsburgokhoz, ezért senki sem lepődött meg, hogy győzelme után Ferenc József a fiatal honatyát nevezte ki Győr vármegye főispánjává. Hivatali évei alatt elkötelezetten támogatta az árvízvédelmi erőfeszítéseket és fontos szerepe volt a győri gyáripar megerősítésében is.
Ezt a posztot azonban csupán egy évig töltötte be, ugyanis az uralkodónak szüksége volt egy, a nyelvet beszélő, tanult és megbízható emberre a horvát báni székben, miután az utóbbi időben zavargások bontakoztak ki a déli tartományban. Khuen-Hédervári közel húsz éves regnálása alatt mindent megtett azért, hogy a rá bízott megyéket gazdaságilag is fellendítse, közigazgatását megreformálja, és ő indította el a máig töretlen horvátországi turizmust is. Erőszakos magyarosító és „szerb barát” politikájával azonban ellenszenvet váltott ki a horvát nemzet körében, és ezen a helyzeten csak rontott, amikor bebörtönöztette az ellenzék vezetőit.
Rendíthetetlen hűsége a dinasztia és a dualizmus iránt azonban az udvar szemében alkalmassá tette Khuen-Hédervárit a kormányzati tisztségre. Ennek tudható be, hogy az uralkodó 1903 nyarán, majd 1910 elején is őt nevezte ki magyar miniszterelnökké. A magyar politikai életben teljesen járatlan Khuen-Hédervári azonban nem tudta végrehajtani terveit, és még az is megesett, hogy az ellenzék tintatartókkal dobálta meg a Parlamentben. Mindkét alkalommal idő előtt kényszerült lemondásra. A politikai csatározások és a láncdohányos életmód kikezdték az egészségét és 1918. február 16-án elvitte egy súlyos tüdőgyulladás. Van abban valami megható, hogy az 1848/49-es szabadságharc legdicsőbb napjaiban jött a világra, és nem sokkal az Osztrák-Magyar Monarchiát is romba döntő I. világháború vége előtt hunyt el. Mintha csak kudarcokkal tarkított politikai pályafutását szimbolizálná szomorú sorsa.
Nyitókép: kastelyok.com