Hálás és egyúttal hálátlan feladat nőnapi köszöntőt írni. Hálás, mert amúgy is megtenném, hálátlan, mert közhelyek maradnak. A közhelyek unalmasak, de igazak. A nő örök.
A világirodalomban sokan megpróbálkoztak a nő dicsőítésével. Voltak sikeres és sikertelen próbálkozások. Megkerülni azonban csak kevesen tudták. Voltak, akik az anyaság oldaláról közelítettek a nőhöz, másoknak a szerelem adott ihletet ahhoz, hogy a nő varázsát megleljék.
Mert a nő maga a varázs. Legyen az édesanya, szerető, feleség, kolléganő, egykori osztálytárs vagy csak ismerős. A férfiakat születésüktől minden életszakaszban kíséri egy nő. Biztonságot, örömet, boldogságot, megnyugvást adva, vagy éppen csalódást, bizonytalanságot, boldogtalanságot okozva.
Nő nélkül akkor sincs élet, s az élet, mint tudjuk, sokszor olyan, mint az időjárás. A derűre olykor ború, a borúra pedig derű jön. A nőnap a derű napja.
Nők, hölgyek, asszonyok, lányok, feleségek, szeretők, kollégák, szomszédok, iskola- és évfolyamtársak, nővérek vagy húgok, anyák és nagymamák. Szőkék, barnák, vörösek. Fiatalok, középkorúak vagy idősebbek. Rövid és hosszú hajúak. Festettek és természetesen járók. Katedrán, a boltban, a munkapadnál, otthon a konyhában vagy éppen egy szerkesztőségben. Dekoltázst mutatva vagy éppen elfedve. Mosolygósan vagy szomorkásan. Szoknyában vagy nadrágban. Gyűrűkkel ékesítve vagy anélkül. Harsányan vagy szelíd hanggal.
Őket, valamennyiüket köszöntjük, nem kényszerből, nem kötelességből. Önként, örömmel. Nők nélkül mi sem lehetnénk férfiak.
Köszönet és hála, hogy vannak. Egész évben, de ezen a héten különösen. Jelképesen egy szál virággal, betűkből formázva.
Koloszár Tamás