Hidegfront jön zivatarokkal, lehűléssel

Győr+
2024.06.10. 06:20

Valamennyire megtorpan a nyár, s az sem árt, ha viszünk magunkkal esernyőt, esőkabátot.

Hétfőn ismét több hullámban vonulhatnak át záporok, zivatarok. Ezek között jégesővel, felhőszakadással, viharos széllel kísért heves viharokra is számítani kell. Kezdetben a délnyugati, majd napközben nyugat felől a nyugatira, északnyugatira forduló szél lesz élénk, erős lökésekkel kísért. A csúcshőmérséklet 23 és 33 fok között alakul, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

Kedden eleinte még többfelé, délután inkább már csak keleten fordulhat elő eső, zápor, zivatar, keleten néhol még felhőszakadás, jégeső. Hosszabb napos időszakok délután várhatók. Többfelé élénk, a főváros környezetében és a Dunántúli-középhegységben helyenként erős lesz az északnyugati szél, de zivatarokat továbbra is kísérhetnek viharos lökések. Kora reggel 13-18, napközben a Dunántúl nyugati felén 18-21, máshol 22-27 fok valószínű.

Szerdán gyakran befelhősödhet az ég, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok várhatók. Nagyobb eséllyel az ország déli felén és a Dunától keletre alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar. A Dunántúlon élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúl nyugati felén mindössze 17 és 20, máshol 21 és 26 fok között alakulhat.

Csütörtökön a nyugati, északnyugati tájakat leszámítva még többfelé előfordulhat csapadék, pénteken a sok napsütés mellett már csak néhol a Dunától keletre találkozhatunk egy-egy futó záporral. A többfelé szeles időben csütörtökön 19 és 25, pénteken 22 és 27 fok közé melegszik a levegő. – írja az idokep.hu.

Hidegfronti hatás okozhat kellemetlenséget az arra érzékenyeknek. Átmenetileg ugyanis hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Fejfájás, migrén, nehézkes gondolkodás és vérnyomás-csökkenés léphet fel. – olvasható a hazipatika.com oldalon.

Kapcsolódó témák: #időjárás | #nyár |