Hegedüs Péter Bulvár Anno című sorozatában nem szokványos módon mutatja be Győr történelmi személyiségeit és eseményeit. A negyedik részben Lukács Sándorról olvashatnak.

1854. június 8-án, alig 31 évesen hunyt el a dél-franciaországi Bizanos-ban Lukács Sándor, aki győri képviselőként, majd kormánybiztosként, egészen a bukásig tartotta a lelket a forradalom híveiben. A Bihar megyei Magyar-Homoródon jött a világra. Gyermekéveiről alig tudunk valamit, de az bizonyos, hogy a kisnemesi családból származó fiú 1840-ben felvételt nyert a győri Királyi Jogakadémia jogi karára. A diploma megszerzése után egy kis kitérővel tért vissza Győrbe, ahol a haladó liberális mozgalom helyi szervezőjének, Zichy Ottónak lett a magántitkára. A „győri tízek” legaktívabb tagjaként kiemelkedő szerepet vállalt az első győri iparkiállítás megszervezésében. Ugyanilyen elszántsággal és kitartással vetette bele magát a polgárőrség szervezésébe, valamint a megyegyűlések életébe, ahol az ellenzéki nemesség is véleményt nyilváníthatott.

Így érkezett el 1848 dicső tavasza. A párizsi forradalom hírére a március 4-i színházi előadás politikai gyűléssé és felvonulássá terebélyesedett. Lukács a Bárány vendéglőben olvasta fel az előző napon, a pozsonyi országgyűlésen elfogadott felirati javaslatot. Március 15-én 6-8 ezer főnyi tömeg előtt a Fő téren szónokolt, este pedig fáklyás felvonulással ünnepeltek. Másnap radikális társaival együtt Pozsonyba utazott, három nappal később pedig megjelent a Magyarok, figyeljetek c. röpirata. Lukács temperamentumos személyisége megosztotta ugyan a győri polgárokat, mégis megválasztották országos képviselőnek. Rövid békés kormányzás után azonban – Jellasic támadásának hírére – Kossuth Győr megye kormánybiztosává nevezte ki.

A gazdag polgárok hátráltatása ellenére – akik goromba fráterként, semmirekellő czigányként és győri Robespierre-ként emlegették – kemény munkával megszervezte a város védelmét. Néhány ház falára mégis felrajzolták akasztófán függő karikatúráját. 1848 végén a földönfutónak és törvény oltalmán kívül állónak nyilvánított Lukács kénytelen volt elmenekülni a túlerőben lévő császári csapatok elől. Csak a dicsőséges tavaszi hadjáratot követően, 1849. május 10-én térhetett vissza Győrbe, ahol azonnal kihirdette a Függetlenségi Nyilatkozatot, a kétfejű sasos zászlót pedig nemzetiszínű lobogóval cserélték fel a városházán. De már csak néhány hónap maradt a szabadságból.

A világosi fegyverletétel után Lukácsnak is menekülnie kellett. Hetekig a Hortobágyon bujkált Lakatos Samu álnéven, majd kalandos szökést követően, Londonon keresztül, családjával együtt New Yorkba utazott. Nem sokkal korábban vette nőül Christen Rózát, egy győri trafikos lányát. Távollétében a bécsi törvényszék halálra ítélte. Ekkor már súlyos tüdőbetegségben szenvedett, és végül anélkül halt meg, hogy szeretett városát legalább még egyszer viszontláthatta volna.