Pintér Bence: „Minden adott ahhoz, hogy sikeresen vezessük a várost a közgyűléssel”

Mireider Máté Fotó: Marcali Gábor
2024.06.14. 12:40

Június 9-én önkormányzati választásokat tartottak hazánkban. Győrben a polgármester-jelölti versenyben Pintér Bence végzett az élen, 18 297 szavazatot kapott. A korábban újságíróként dolgozó, októbertől Győrt irányító Bencével a választás után beszélgettünk. A három hónapos átmeneti időszakot sem akarja tétlenül tölteni, és a Fideszes közgyűléssel is szeretne együtt dolgozni.

Független, civil vagy baloldali polgármesterként azonosítja magát?
Egyértelműen egy lokálpatrióta egyesület civil jelöltje vagyok. Tagadhatatlan, hogy beállt mögénk több ellenzéki párt is. Ők ezt az alapján tették meg, hogy elolvasták a programunkat, megtudták, hogy mit szeretnénk csinálni, és úgy döntöttek, hogy ezt a programot támogatják Győrben. Azt tudom mondani, hogy a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület civil egyesület programja mögé állt be Győrben három ellenzéki párt.

Felbukkannak azért vélemények, hogy ezek a támogatólag fellépő pártok megjelennek majd Győrben. Számíthatnak erre a győriek?
Lehet, hogy megjelennek Győrben, úgy, mint ahogy Orbán Viktor is megjelent. Szeretettel várunk mindenkit, de egyébként Orbán Viktort is. Alapvetően mi Győrrel szeretnénk foglalkozni, a program Győrről szól, és nem arra készülünk, hogy innen politizáljunk országos szinten. Nekem nincsenek országos politikai ambícióim. A csapatban lehet, hogy lesz országgyűlési képviselőjelöltünk, ez nem kizárt, de én biztos nem leszek az, és nem arra fogjuk használni a város vezetését, hogy ezeket az ambíciókat erősítsük.

Mi a helyzet a kormánnyal való együttműködéssel, felvették már a kapcsolatot a kormánnyal?
Korábban nyilván nem vettük fel a kapcsolatot, kampányban voltunk, szerintem nem a tárgyalás ideje van ilyenkor. De már felvettük a kapcsolatot a Fidesszel, tárgyalunk, és tárgyalni is fogunk a kormánypárttal. A következő hónapok programja, hogy egyeztessünk az országgyűlési képviselőkkel és a kormánnyal is, végiglátogassuk a városi intézményeket, cégeket.

Hogyan tervezik a győri együttműködést? A közgyűlésben kialakult egy erős Fideszes többség, a 15 egyéni kerületből 14-et megnyertek.
A választás éjszakáján gratuláltam az összes megválasztott képviselőnek. Szerintem egyértelmű a győriek akarata ebből: békét szeretnének. Nyilván ez kívülről nézve, főleg Budapestről, ez faramuci helyzetnek tűnik, meg kell egyezni, konszenzusra kell jutni, de azt gondolom, hogy ez a demokrácia szépsége. Sokkal rosszabb és egészségtelenebb a városnak, hogyha – ami eddig volt – egy kétharmados Fidesz-többség mellett volt a Fidesznek egy polgármestere, ennek láttuk az eredményét. Több ezer ember tiltakozott mondjuk a szentiváni ipari park telepítése ellen, és ennek semmi foganatja nem volt a városvezetés tekintetében. Azt gondolom, hogy a konszenzuskényszer nem baj. Akkor, ha megvan a nyitottság mindkét fél részéről, illetve nem csak két fél részéről, hiszen Borkai Zsolték is bejutottak a közgyűlésbe. Mindannyiunk előtt itt a lehetőség, hogy megmutassuk: Győr a fontos mindannyiunknak. Erre hatalmaztak fel minket a győriek, és ők azt gondolták, hogy ők ezeket a képviselőket szeretnék. Én ezt rendkívül tiszteletben tartom. Nagyon fontos, és elvárom a képviselőktől is, hogy tartsák ezt tiszteletben és beszéljenek a választóikkal folyamatosan. Szerintem minden megvan ahhoz, hogy sikeresen vezessük a várost, békében, együtt a közgyűléssel.

Borkai Zsolt azt nyilatkozta a választás éjszakáján, hogy átveszi a mandátumát. Előáll egy olyan helyzet, hogy a közgyűlésben ott lesz dr. Dézsi Csaba András is és Borkai Zsolt is, két korábbi polgármester. Milyen munkára számít ebben a felállásban?
Szerintem ezt úgy is lehet értelmezni, hogy van két olyan ember, aki tapasztalt városvezető, van tapasztalatuk. Én ezt értéknek tartom. Szerintem azzal együtt, hogy vannak friss arcok, egyrészt tőlünk, másrészt a Fideszen belül is, ez egy nagyon érdekes mix, ami szerintem jó irányba fogja elindítani a várost.

Érthető ez úgy, hogy ki fogja kérni a tanácsukat, leülteti Borkait és dr. Dézsit egy asztalhoz?
Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben folyamatos egyeztetésre lesz szükség a közgyűlések előtt. Nem történhet meg az – egyébként elvi szempontból sem támogatom -, de nem is történhet meg az, ami eddig rendszeres volt, hogy az ülés előtt egy perccel megérkezik egy rendkívüli módon benyújtott javaslat, amit senki nem olvasott előtte, meg a bizottsági ülésen sem ment át, vagy a bizottság fél órával előtte fogadta el, és akkor azt itt hirtelen meg kell szavazni. Mindent végig kell rágni alaposan, mindenkinek a szempontjait figyelembe kell venni, és olyan javaslatot kell mindig a közgyűlés elé majd elhozni, amire lehetőleg már mindenki rábólintott előtte. Nem lesz mindig gyors a folyamat, de ez nem baj.

Említette a városi cégeket. Mik az irányvonalak, kikkel szeretne együtt dolgozni, mire számíthatnak a város cégei?
Nincs fekete lista. Azt gondolom, hogy a Győr-Szolhoz kell először elmennünk, hiszen a város legnagyobb cége, és rengeteg funkciót lát el. Egyrészt szerintem nagyon fontos és stratégiailag nagyon problémás a lakáspiac, a bérlakások pedig a Győr-Szolnál vannak. Ugyanígy nagyon fontos az EESZI, az idősellátás szintén hosszú távú stratégiai kérdés és jelenleg is problémás, ugyanígy az óvoda és a bölcsődei hálózat is ilyen. A cégekre visszatérve nincs feketelista, én azt gondolom, hogy megnézzük azt, hogy mi a helyzet ezeknél a cégeknél, hogy állnak most, milyen problémáik vannak, mi az, ami jól megy. Nyilván tisztában vagyunk vele kívülről, hiszen én követtem ezeket viszonylag közelről a beszámolókat, kívülről láttam, meg akarom nézni ezeket a cégeket belülről is. A vezetőségekkel is szeretnék beszélni, a szakszervezetekkel is szeretnék beszélni és a dolgozókkal is szeretnék beszélni. Nyilván így tudom megismerni a teljes képet mindegyik cégnél. Vannak olyan visszásságok, amikről én az elmúlt öt évben írtam, amiket bemutattam, ezekről a kampányban is szó esett, ezeknek utána fogunk menni. De nem azzal a céllal, hogy valakit kinéztünk, és el szeretnénk távolítani. Azt szeretnénk, hogy rendben működjenek ezek a cégek, megfelelően legyen elköltve a pénz, és azt a pénzt azok a cégek, illetve a város tudja úgy hasznosítani, hogy ténylegesen megoldódjanak azok a problémák, amiket mi a kampányban felvetettünk, amiket látunk.

A Tiszta Szívvel a Városért Egyesület programpontja a honlapon (www.tszv.hu) elérhető. Melyik ponttal kezdik a megvalósítását a programnak?
A tíz pont első pontja az átláthatóság témája. Lássuk meg azt, hogy melyik cég milyen alvállalkozókkal dolgozik, hiszen közpénzből működnek ezek a cégek, ezeket jogszabály szerint is közzé kellene tenni a honlapjukon. Ez nem történt meg eddig, ugyanígy a városházán is egyébként ez a helyzet. Tehát ez az, ami nem kerül pénzbe, és egyszerűen csak a jogszabályoknak megfelelően kell csinálni. Semmi extra követelmény nincs és nem lesz senki felé, csak az, hogy tartsuk a jogszabályokat. Ez egy nulladik pont, ez szerintem az egyik szempontból jelzi azt, hogy miben lesz más az én városvezetésem. Az összes többi programpontunk is olyan, amit szerintem bármelyik fideszes képviselő is tudna támogatni. Tehát valószínűleg minden fideszes képviselővel egyetértünk abban, hogy a nyugdíjasotthoni férőhelyekből kevés van a városban, hogy a szociális ellátásban munkaerőhiány van főleg bérproblémák miatt. Valószínűleg egyetértünk abban, hogy az óvodákban nagyon közel vagyunk a széteséshez, szintén azért, mert az óvónőket nem fizetjük meg, és vannak olyan épületek, amik fizikailag vannak eléggé rossz állapotban. Ezeket a problémákat nyilván tudják a fideszes képviselők is. Nem gondolom, hogy vita van köztünk abban, hogy ezek léteznek, és azt gondolom, hogy ha szavazásra kerülne mondjuk az, hogy emeljük meg az óvónők bérét, mert erre szükség van Győrben, akkor arra nemet nyomnának a fideszes képviselők.

Lehetnek természetesen eltérő álláspontok bizonyos területeken. Alapvetően a nagy pártpolitikai szembenállások egy önkormányzat esetében és egy közgyűlés esetében, vagy az önkormányzati jogkörök esetében nem feltétlenül jelennek meg. Nagyon ritkán jelent meg szerintem az elmúlt öt évben a nagypolitika itt a közgyűlésben. Nyilván például a közlekedés kérdése, ahol lehet vitás helyzet. Látjuk, hogy egyre nagyobbak a dugók, hogy egyre nagyobb gondot jelent a parkolás. A kérdés az, hogy ezt milyen módszerekkel lehet csökkenteni. Az útkezelő szervezetnek, úgy tudom rengeteg tanulmánya van, és a város is rengeteg olyan tanulmányt készíttetett az elmúlt öt évben, amit ugyan a győriek nem láttak, és nehezen lehetett hozzájuk jutni, vagy egyáltalán nem, de erről szólnak. Ezeket nyilván meg fogjuk nézni. Az Útkezelővel fogunk egyeztetni és meg fogjuk nézni, hogy melyek a legjobb megoldások ezekre a dolgokra. Azt gondolom, hogy ha egy szakmai választ találunk ezekre a kérdésekre, akkor abból szintén nincs probléma a közgyűlésben.

Az intézmények kapcsán van kettő, amiről érdemes szerintem beszélni. Győr regionális központ, és van két olyan cég, amiben Győr több más településsel együtt van jelen, de a városé a döntő szó. Ezekben hogy képzeli el Győr jövőjét, amely kihatással van több mint száz másik településre is?
A GYHG-ről és a Pannon-Vízről van szó. Ezekben a cégekben, illetve a nagytérségi hulladéktársulásban jogilag is együtt van Győr a régióval. Azt gondolom, hogy ezeken a területeken is sokkal szélesebb körű együttműködésre van szükség, de igaz ez sok más kérdésre is. Én azt látom az elmúlt öt évben, hogy egy gyarmatosító hozzáállással ment neki ennek a város,: ha már úgyis győriek laknak a környéken, mondjuk Vámosszabadin, és ide járnak dolgozni, akkor miért ne kebeleznénk be Vámosszabadit. Nyilván a vámosszabadiak, illetve a vámosszabadi polgármester látta, hogy mi történik Győrszentivánnal, ami egy kisváros méretű település, gyakorlatilag 10 ezer ember lakik ott, vagy több, és a semmihez volt közelítő a képviselet, amit a szentivániak kaptak a közgyűlésben. Szerintem az elmúlt öt év az összes környező települést elrettentette attól, hogy Győrhöz csatlakozzanak bármilyen formában. Sokkal inkább arra van szükség, hogy egy partneri együttműködést építsünk ki. Első körben a Győrrel határos vagy közel határos településekkel, mint például Vámosszabadi, Győrújbarát, Győrújfalu vagy Kisbajcs. De említhetnénk 15-20 másik települést, amelyek szintén alvó települések Győr körül, itt minden polgármesterrel le kell ülni. Azt gondolom, hogy komoly érdekegyeztetésre van szükségünk. Legfontosabb szempont ebben a tekintetben a közlekedés. Készült egymilliárd forint értékben tanulmány arról, hogy hogyan működhetne az elővárosi közlekedés. Partneri együttműködés kell, nem gyarmatosítás.