Női kézilabda junior-vb – Az éremszerzés a magyar válogatott célja

MTI Illusztráció: Pixabay
2024.06.18. 08:35

Az éremszerzés a célja az Európa-bajnoki címvédő magyar női junior kézilabda-válogatottnak a szerdától jövő vasárnapig tartó szkopjei világbajnokságon.

“Európa-bajnokként szeretnénk legalább az első négy közé kerülni, és azt gondolom, akkor lehetünk igazán elégedettek, ha éremmel térünk haza” – nyilatkozta az MTI-nek Szilágyi Zoltán szövetségi edző. A magyarok a csoportkörben az ifjúsági világbajnok Koreai Köztársasággal, továbbá Argentínával és Mexikóval játszanak. A középdöntőbe a csoportok első két helyezettje jut.

Az előző idényben Bajnokok Ligája-résztvevő Debrecen vezetőedzője hangsúlyozta, sok mindentől függ, hogy elérik-e a céljukat az északmacedón fővárosban, viszont ez egy erős korosztály és a hiányzóik ellenére erős a keretük. “Ez a csapat már többször, több éven keresztül bizonyított. Nagyon remélem, hogy ez is egy sikeres év lesz. Ez az utolsó világversenye ennek a társaságnak, ezért is nagyon fontos számomra, hogy éremmel térjünk haza” – magyarázta. Szilágyi elmondta, hogy Juhász Kata, a DVSC beállója már több mint egy évet kihagyott, de még mindig nincs százszázalékos állapotban, a sérüléséből még nem épült fel teljesen, ezért orvosi tanácsra nem kezdte el a felkészülést a korosztályos nemzeti csapattal. Simon Petra is ennek a korosztálynak a tagja, tavaly az – aranyéremmel zárult – Európa-bajnokságon még szerepelt, sőt, őt választották a torna legértékesebb játékosává, idén viszont tagja a párizsi olimpiára készülő felnőtt válogatott keretének.

“Nagyon bízom benne, hogy az olimpián sokat fog játszani, ezért sem tart a csapatunkkal, hiszen a felnőtt válogatott mindig elsőbbséget élvez” – szögezte le Szilágyi. Hozzáfűzte: június 3-án kezdődött, tehát két hétig tartott a felkészülésük és ez egyáltalán nem sok. Három edzőmérkőzést játszottak: előbb a DEAC serdülő fiúcsapatával találkoztak, majd Egyiptomot 32-21-re, Hollandiát pedig 36-21-re verték. A szakvezető szerint az ellenfelek közül a hagyományos európai kézilabdanemzetek – Dánia, Norvégia, Franciaország, Svédország – mellett a Koreai Köztársaság és Spanyolország képvisel olyan komoly játékerőt, hogy esélyes az elődöntőbe kerülésre.

A magyar válogatott kerete:
    kapusok:
Zaj Klára (NEKA), Imre Szofi (Érd), Lakatos Réka (Debrecen)
    jobbszélsők:
Gém Léna (Kisvárda), Vártok Tamara (Budaörs)
    jobbátlövők:
Farkas Júlia (Győr), Kovács Anikó (Vác), Panyi Krisztina (Érd)
    irányítók:
Horváth Fanni (Ferencváros), Csernyánszki Liliána (Debrecen)
    beállók:
Szabó Lili (Kisvárda), Kövér Luca (Alba Fehérvár), Gajdos Petra (Dunaújváros)
    balátlövők:
Varga Emília (Mosonmagyaróvár), Csíkos Luca (Vác), Faragó Lea (NEKA)
    balszélsők:
Szabó Anna (Budaörs), Török Fanni (Ferencváros)
    szövetségi edző: Szilágyi Zoltán, edző: Kudor Kitti

A magyar válogatott mérkőzései a C csoportban:
    szerda:
Magyarország-Argentína 9.00
    csütörtök:
Mexikó-Magyarország 13.30
    szombat:
Magyarország-Koreai Köztársaság 13.30

A középdöntő mérkőzéseit vasárnap, hétfőn és jövő kedden, a negyeddöntőket jövő csütörtökön, az elődöntőket jövő pénteken, míg a helyosztókat jövő vasárnap rendezik.

Kapcsolódó témák: #kézilabda | #sport | #világbajnokság |