A kikötőben halkan ringanak a csónakok, az utcakő vakítón veri vissza a szikrázó nyári napsütést. Dél van. Valahol evőeszköz csörren. Aztán feltámad a szél, és idefújja a száradó halászhálók só-, hal- és hínárszagát. Ami lehetne akár orrfacsaró is. De nem az. Hanem inkább szívmelengető. Hiszen szerves része a varázslatnak ez is.
Egy halászfalunak különleges hangulata van. Hogy miért? Fene se tudja. Talán a tenger közelsége miatt. Vagy azért, mert ez a legősibb mesterségek egyike. Vagy talán azért, mert itt maradt fent leginkább az idilli, ősközösségi állapot. Ahol egy maroknyi ember közös erővel küzd meg a mindennapok kihívásaival.
A kikötő Traniban
A halászfalvak ráadásul mindig emberi léptékűek. Itt mindenki ismer mindenkit, és az utcabeliek esténként egymással vitatják meg a nap történéseit a mólón vagy a sikátorban sebtiben felállított kempingszékeken. Néha pedig megszólítják az idegent is: megkérdik, honnan jött, merre tart, hogy tetszik neki a vidék? Az idegen pedig igyekszik válaszolni, már amennyire szerény nyelvtudása engedi. És örül, mert kicsit részévé válhat a közösségnek. Ha csak néhány órára is.
A csizma sarka
Az ismert fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestet hetente több járat köti össze Barival. Ami jó hír, lévén, hogy Apulia igazán gazdagon kínálja a látnivalót. A régióközpontból akár tömegközlekedéssel is elérhető az a három kisváros, az a három egykori halászfalu, melyek máig őrzik sajátos egyéniségüket, középkori hangulatukat.
Trani impozáns katedrálisa
Ami a településeket összeköti – a földrajzi fekvésükön túl, persze –, az a közös, dicső múlt. Apulia hajósai egykor komoly vetélytársai voltak a velenceieknek, pisaiaknak, genovaiaknak. Nem véletlen, hogy ebből az időből származnak a környék pazar, román stílusú székesegyházai is, melyek kitűnő állapotban vészelték át az évszázadokat. Ha tehetjük, akkor legalább egyszer aludjuk meg valamelyik kisvárosban, a települések ugyanis napnyugtakor, este és hajnalban mutatják meg legszebb arcukat. Szálloda helyett keressünk inkább olyan apartmant, amelyhez tartozik tetőterasz, a tengerre és a középkori épületekre nyíló kilátás ugyanis minden napszakban pazar.
Apró erkélyek, szűk sikátorok
Trani, Molfetta, Giovinazzo
A fenti települések közül talán Traninak van a legnagyobb óvárosa, és érdemes is elveszni a gyakran csak egyembernyi sikátorok kusza szövevényében. Persze csak azután, hogy a kikötőben reggel beszereztük a helyi halászoktól az ebédnek valót. Aztán irány a híres székesegyház, ami délelőtt vagy késő délután látogatható. Ha pedig kora este kisétálunk a Szent Antal-móló végére, akkor pont a katedrális mögött megy majd le a nap.
A napkelte már a vízen éri a halászokat
Molfetta középkori városrésze egy félszigetre épült, és mindössze egy tucat utcából áll. Fehér kőépületeivel és jellegzetes, zöld zsalugátereivel nagyon egyedi az egész település hangulata. A székesegyház itt is legalább olyan látványos, mint a szomszédos Traniban, a kéttornyú templom tövében pedig apró homokos strand működik, azaz Molfettában az óváros kellős közepén fürödhetünk.
Giovinazzo a legkisebb a három település közül, a történelmi városrész is mindössze pár utcából áll. Ettől viszont csak még hangulatosabb. Itt is találunk impozáns várfalat, kéttornyú templomot, komoly palotaépületet. Egy dolgot azonban garantáltan nem találunk. Turistatömeget.
Szerző, fotó: Kisté