Meghitt hangulat várta a betérőket csütörtökön a megyei kamara székházában, ahol a hagyományos kézműves adventi vársárt rendezték. A kézműves alkotók mellett a szakképző iskolák szakmát tanuló diákjai kínálták karácsonyra hangoló ajándéktárgyaikat.
A kamara kézműipari tagozatának tajgai is szép számmal a kiállítók között voltak, többek között vásárolhattunk Kiss Ágota gyöngyékszereiből, Szabó Karola szalma tárgyaiból, Ángyán Csilla fazekas munkáiból, Véghné Lőrinc Ágnes csipkéiből, Kárpáti Erika mézeskalácsaiból, vagy Tóth Ildikó kékfestő alkotásaiból. A kékfestő elmondta, megjelent a Kisalföldi Népművészek Egyesületének 2020-as naptára, melyből megismerhetjük a köztünk élő népi iparművészeket, népművészeket, mestereket. A naptár fotóit O. Jakócs Péter készítette, és ez is beszerezhető a kamarában.
A vásárba ezúttal is elhozták alkotásaikat a szakképző iskolák diákjai. Ez a bemutatkozás azért is fontos a kamara és az intézmények számára, mert itt a diákok megmutathatják, hogy nem csak alkotni tudnak, hanem az elkészült munkákat „tálalni” és értékesíteni is képesek. Azaz a vállalkozó szemléletet erősítik bennük.
A Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskola Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskola tanulói habcsókot, mézeskalácsot sütöttek, adventi díszeket készítettek. A Gábor László Építőipari Szakközépiskola diákjai fából készült ajándéktárgyakkal érkeztek, a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kovácsoltvas termékei közül lehetett válogatni, gyertya- és mécsestartókat, fenyőtalpakat, tolltartókat kínáltak. A Kossuth Lajos Középiskola és Kollégium textil termékekkel érkezett, edényfogókesztyűk, táskák, kenyértartók, konyharuhák, abroszok közül válogathattak a vásárlók. A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium díszített fenyőket, adventi koszorúkat kínált. A Szabóky Adolf Szakiskola diákjai, fa- és textil termékeket többek mellett szőtt szőnyegeket árultak.
A vásárlók az ajándékvásárlással az intézmények alapítványait támogatják.
Szerző: Földvári Gabriella
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid