![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/plusz-ETO-FC-szezonnyito-sajtotajekoztato-ojp-10.jpg)
A 2024/25-ös időszak szezonnyitó sajtótájékoztatóját tartotta szerdán az ETO FC Győr. A klub vezetősége elmondta, örülnek, hogy kilenc év után ismét feljutott az NB I-be a csapat, nehéz időszak van a játékosok és a stáb mögött, de sokat készültek, hogy már az első mérkőzéseken bizonyíthassanak. Munkájukat segítette, hogy számos fejlesztés valósult meg mind a klubnál, mind pedig az akadémiánál, és bár kiderült, hogy a keleti szektort továbbra sem nyitják meg, tervekkel felvértezve tekintenek a jövőbe, hogy a 120 éves múlttal büszkélkedő ETO tovább meneteljen.
A szerdai találkozó résztvevőit elsőként Világi Bálint köszöntötte. Az ügyvezető asszisztens a múlt szezon végéről úgy fogalmazott, hogy egy sikeres időszakot tudhat maga mögött a csapat, mely hosszúra és izgalmasra sikeredett. „Azt, hogy a vége ilyen szorossá vált, sportszakmailag negatívumként értékeljük, ilyenkor csak magunkat tudjuk okolni, de ez így volt szép, és így kellett lennie. Ezekért az izgalmakért vagyunk a football szerelmesei” – hangsúlyozta a szakember. A jövőbeli célok kapcsán elmondta, olyan időszak előtt állnak, amikor alázatosnak kell lenniük, mindenképpen szeretnének bent maradni az NB I-ben, de a vezető úgy véli, minden feljutó csapat így gondolkozik. „Szeretnénk ha kialakulna egy stabil csapat, szeretnénk, hogy nyugodt legyen a hangulat és stabil a munkakör. Jó úton haladunk!” – tette hozzá Világi Bálint.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/plusz-ETO-FC-szezonnyito-sajtotajekoztato-ojp-2-700x607.jpg)
Természetesen az igazolásokról is szólt az ügyvezető asszisztens. Mint mondta, a 23 éves Marku Albion sok potenciállal rendelkezik, biztosan helyt áll majd, Eneo Bitri pedig kölcsönjátékosként érkezik Győrbe. A szerb-magyar fiatal, Miljan Krpic adottságai kiválóak és a játékintelligenciája is fantasztikus, ahogy Željko Gavrić tapasztalata és tehetsége is megkérdőjelezhetetlen.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/plusz-ETO-FC-szezonnyito-sajtotajekoztato-ojp-9-700x449.jpg)
Kiderült az is, hogy Huszár Marcell egy éves kölcsönjártékra távozott Diósgyőrbe, az ügyvezető asszisztens úgy véli, jót tesz neki majd a környezetváltás. Szujó Attila is eligazolt, Tuboly Máté a DAC-nál folytatja pályafutását. Két játékossal, Farkas Balázzsal és Csontos Dominikkal szerződést hosszabbított a klub, mellettük két ifjú akadémista, Kulcsár Martin és Décsy Ádám is profi szerződéssel gazdagodott.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/plusz-ETO-FC-szezonnyito-sajtotajekoztato-ojp-4-700x457.jpg)
Világi Bálint a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a klub sok változáson ment keresztül, az életteret szerették volna minél gyorsabban átalakítani, ennek egyik eredménye a sajtótájékoztató helyszíne, az új VIP terem is. Mindezek mellett az akadémia területén a többi között az öltözők, a folyosók és a mellékhelyiségek is megújulhattak. „A 150 ágyas, 95%-os kihasználtsággal működő internát az épület felső részében található, itt a bútorzatot kicseréltük és kifestettük a szobákat is. Ugyanakkor a klubnál a zuhanyzókat, öltözőket is átalakíttattuk. Szeretnénk megerősíteni a filozófiánkat, amihez elengedhetetlenek a fejlesztések. A stadiont illetően az MLSZ előírásainak is igyekszünk megfelelni, jelenleg minden szabályszerű, így el tudjuk kezdeni az új szezont. Hosszú távú terveink között szerepel egy új edzőközpont létrehozása, ezzel kapcsolatban tárgyalunk a várossal, a fejlesztés 2-3 pályányi új területet jelent. Viszonylag elavult stadionról van szó, igyekszünk folyamatosan beruházásokat eszközölni” – ismertette Világi Bálint.
Újságírói kérdésre reagálva a vezető kifejtette: a stadionban a lezárt szektort továbbra sem nyitják meg, a biztonságtechnikai kockázatokat ugyanis ilyen rövid idő alatt nem tudták kiküszöbölni, de azon lesznek, hogy a jövőben megnyithassák. „Első körben azt szeretnénk, ha a most megnyitott lelátók folyamatosan megtelnének és ha ez így lesz, akkor minden erővel azon fogunk dolgozni, hogy lehetőség legyen a bővítésre. A vendégszektor marad a jelenlegi helyén, ezt is szeretnénk megerősíteni” – árulta el a szakember.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/plusz-ETO-FC-szezonnyito-sajtotajekoztato-ojp-5-700x637.jpg)
Az egyik nagy meglepetés Steven Vanharen bemutatása volt, ő lett az új sportigazgató. „Nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik, kapcsolatrendszere és technikai tudása nagyban növeli a klub felkészültségét. A Legia Warsaw-nál és az Olympiacos-nál is bizonyított Steven, de az MTK-nál és az Újpestnél is dolgozott, így 10 éve már Magyarországon él” – méltatta a szakmai stáb új tagját Világi Bálint.
„Jó napot kívánok” – vette át magyarul a szót az új sportigazgató, majd úgy folytatta: „Két hete vettük fel a kapcsolatot, éreztem, hogy komolyak a célok és az elhatározások. Az akadémiától kezdve kell elindítani az építkezést, amivel az A csapat stílusát is meg lehet határozni” – vázolta az elképzeléseket.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/plusz-ETO-FC-szezonnyito-sajtotajekoztato-ojp-7-700x538.jpg)
Borbély Balázs a felkészülésről beszélt a szerdai szezonnyitó eseményen. A vezetőedző úgy kezdte: amit terveztek a felkészüléssel kapcsolatban azt el tudták végezni, annak ellenére, hogy júliusban extra meleg volt. „Komolyabb sérülések nem voltak az elmúlt hetekben, kisebb betegségek akadtak. A hangulat fokozódik, izgatottak vagyunk, várjuk az első mérkőzéseket az NB I-ben, azt, hogy pályára léphessünk.” Az igazolásokról úgy vélekedett: nem az a feladata, hogy értékelje az igazolásokat, hanem az, hogy akik a klubban játszanak, azokból kihozza a maximumot.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/plusz-ETO-FC-szezonnyito-sajtotajekoztato-ojp-8-700x504.jpg)
Michal Skvarka az új csapatkapitány is köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit. „Nagyon jó a hangulat, jól sikerült a felkészülés, várjuk a Nyíregyháza elleni találkozót. Szeretnénk megmutatni már most az elején, hogy mennyi munkát fektettünk bele a felkészülésbe.”
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/plusz-ETO-FC-szezonnyito-sajtotajekoztato-ojp-6-700x588.jpg)
Végezetül Világi Bálint elárulta, hogy 120 éves az ETO FC így a hosszú távú tervek között szerepel egy múzeum létesítése. „A DAC is 120 éves, rengeteget gondolkozunk azon, hogyan ünnepelhetne a két csapat. Számos kis projektünk van, szeretnénk még inkább jelen lenni Győrben, az ETO-nak vissza kell nyerni régi szerepét a városban, hogy a labdarúgás szerelmesei várják a meccseket. A győrieknek a legnagyobb öröm a feljutás volt, ezt elértük, talán ez volt a legnagyobb ajándék amit adhattunk” – zárta a találkozót az ügyvezető asszisztens.
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt