Hetven évvel ezelőtt, 1954 júliusában hatalmas árvíz pusztított a Szigetközben és Győrben, mely negyvenháromezer ember kitelepítéséhez vezetett és 3400 házat kellett újraépíteni. Torma Attila helytörténészt arról kérdeztük, hogyan élte meg a katasztrófát a lakosság.

Az 1953-ban megalakult Országos Vízügyi Főigazgatóság profi munkát végzett a helyi tanácsok segítségével és a honvédség bevonásával. Még a gátszakadás előtt elrendelték 13 szigetközi falu kitelepítését, s sok máshonnét érkezett önkéntes is segített a védvonalak megerősítésében.

A gátőrök visszaemlékezéseiből tudjuk, hogyan kezdődött. Hatalmas robaj kíséretében hirtelen 3-4 méteres nyíláson át kezdett ömleni a víz, amit lehetetlen volt megállítani, hiszen a szakadás nagyon gyorsan több száz méter szélességűre bővült.

A mentés két szakaszban zajlott. A gátszakadás előtt azokkal a gépjárművekkel, amikkel a homokot és a követ vitték a gát megerősítéséhez, visszafelé az embereket menekítették. A terület víz alá kerülése után már csak vízi járművekkel lehetett menteni.

Abban az időben Révfaluban voltak nem saját tulajdonú, úgynevezett IKV-házak, ahol leginkább ipari dolgozók laktak. Kimenekítésük nem okozott gondot, nem voltak állataik, életfeltételeik sem kötötték annyira az adott helyhez őket. Azokon a helyeken viszont, ahol a családi házakban kis-, illetve középparasztok vagy épp kulákok éltek, sokkal nehezebben zajlott a mentés. Ők nem akartak elmenni, hiszen mindenüket elveszthették. 1954-ben még nem zajlott le a szövetkezetesítés, a beszolgáltatási kötelezettség pedig óriási terheket rótt rájuk, ráadásul gyakran karhatalommal történt. Éppen ezért hihetetlenül bizalmatlanok voltak a hatóságokkal szemben.

Sokan elbújtak. A megáradt Duna az Alpokból hozott magával törmeléket, kavicsot, homokot, amiből olyan turzások jöttek létre, amelyek árvízkor is szárazon maradtak. Ezekre menekültek ki, s vitték magukkal az állataikat is. Ez Bácsára és Kisbácsára volt jellemző. Ilyen hely volt a Szitásdomb, ami sokaknak szolgált menedékül. Ide vitték az ingóságaikat, az élelmiszer alapanyagokat, a tűzhelyet, valamint az állatok takarmányát. Később a katonaságtól kapott sátrakkal ideiglenes lakhelyet alakítottak ki maguknak. Győrből az embereket a várostól délre lévő falvakba menekítették. A befogadó családok az első napokban vendégként kezelték a menekülteket, de szűkös tartalékaik gyorsan kifogytak, így állami segélyre szorultak. Tömegétkeztető helyeket alakítottak ki – többek között Révfaluban, Kismegyeren, Szitásdombon –, ahol élelmiszer alapanyagokat osztottak, s ezekből mindenki magának főzött.