Menczer Tamás: Brüsszel el akarja árasztani Magyarországot bevándorlókkal

Győr+ Illusztráció: MekliZ Fotóstúdió
2024.07.30. 16:19

Brüsszel el akarja Magyarországot árasztani bevándorlókkal, ami nem fog sikerülni - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebookra kedden feltöltött videónyilatkozatában

Menczer Tamás úgy vélekedett, politikailag motivált az Európai Bíróság döntése, amellyel 200 millió eurós bírságot szabott ki Magyarországra, mert a testület szerint a magyar menekültügyi rendszer nem felel meg az uniós szabályozásnak.

A politikus emlékeztetett arra: ugyan nem értettek egyet a tranzitzónák bezárásával, de megtették, majd az sem felelt meg az Európai Uniónak, hogy a belgrádi külképviseleten lehessen beadni a menedékkérelmet. “Na most azt mondják, hogy ez se jó. Most erre már lehetne azt mondani, hogy ne bohóckodjunk. De nyilvánvalóan itt is politikai motiváció van a háttérben, Brüsszel el akarja Magyarországot árasztani bevándorlókkal. Na most ez nem fog sikerülni” – mondta.

Menczer Tamás emlékeztetett Orbán Viktor egy 2015-ös nyilatkozatára, amikor a migrációs válság kezdetén a magyar miniszterelnök a német és osztrák vezetőknek világossá tette, hogy Magyarországnak két lehetősége van. Az egyik az, hogy meg tudja állítani a migránsokat. A másik, hogy átengedi őket Ausztria, Németország irányába. “Most is ez a helyzet, tehát az egészen biztos, hogy Magyarországot és a magyar embereket meg fogjuk védeni” – fűzte hozzá.

Közlése szerint egészen biztos, hogy ezt a bírságot – ahogyan arról Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt – nem a magyar emberek fogják kifizetni.

“Onnantól kezdve, hogy derék brüsszeli barátaink és nyugati barátaink mit választanak, hogy mi állítsuk meg, vagy esetleg engedjük át őket Ausztria és Németország irányába, az rajtuk múlik” – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország 800 milliárd forintért, vagyis 2 milliárd euróért védte eddig Magyarország és az uniós külső határát, ami nemcsak lehetőség és jog, hanem kötelesség is.

“Ehhez semmilyen hozzájárulást nem kaptunk pozitív értelemben, de kapunk ilyen bírságokat és támadásokat. Ez megint csak a politikai csata része” – mondta videónyilatkozatában Menczer Tamás.