Golovin: megadtuk nekik az esélyt, ők meg éltek vele

MTI Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
2024.07.30. 19:40

Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a találkozó elején mutatott játék alapján elveszítettek két pontot, a végét figyelembe véve viszont inkább nyertek egyet az Angola elleni 31-31-es döntetlen alkalmával a párizsi olimpia csoportkörében.

“Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de álomszerűen kezdtünk, amit megbeszéltünk a videóelemzés alapján, az mind működött. Könnyű gólokat tudtunk lőni, jó volt a védekezés, az első félidő második felétől viszont elöl és hátul is bizonytalanok lettünk” – elemzett az interjúzónában a szakember.

Hozzátette, kissé meglepetés volt, hogy az angolaiak ennyit használták a végül kilenc gólt szerző beállójukat, ugyanakkor ez taktikailag okkal történt, hiszen ezek az akciók a kettes posztról történtek általában, ott, ahol nem olyan magas a csapat.

“Ha egy kicsit jobban koncentrálunk, akkor szerintem ez is megoldható lett volna” – mondta Albertina Kassoma esetleges semlegesítéséről.

A kapitány megjegyezte, az afrikaiakon a bemelegítésen az látszott, hogy nincsenek igazán jó fizikai állapotban, és ezt igazolta a találkozó eleje is, azonban azzal, hogy “megérezték a vérszagot“, az adrenalin átlendítette őket ezen a nehézségeken. “Megadtuk nekik az esélyt, ők meg éltek vele” – fűzte hozzá.

A csapatkapitány Böde-Bíró Blanka az MTI-nek azt mondta, hogy végig olyan feszesen kellett volna játszaniuk, mint az összecsapás elején.

Csalódott vagyok, hiszen nagyon jól indult a mérkőzés, onnantól viszont mintha elhittük volna, hogy megy majd minden magától, az ellenfél vérszemet kapott, a sors pedig melléjük állt. A brazilok elleni győzelem úgy ért volna igazán sokat, ha itt most nyerünk, Angolát meg kellett volna vernünk” – szögezte le a Ferencváros kapusa.

Vámos Petra elmondta, magas szinten kezdték a találkozót, különösképpen a védekezés volt kiemelkedő, ugyanakkor sajnos éppen hátul “laposodtak el” a folytatásra.

“Az angolaiak ettől belelendültek, bátran játszottak, főleg az átlövőik és a beállójuk, aki kiválóan mozgott” – vélekedett a Debrecen irányítója.

Hozzátette, ettől függetlenül ha megtartották volna a “feszességet”, ez egy magabiztos győzelem lett volna.

A magyarok csütörtökön 31-28-ra kikaptak a franciáktól, vasárnap 25-24-re legyőzték Brazíliát. Legközelebb csütörtökön 14 órától lépnek pályára a még pont nélküli Spanyolország ellen, majd szombaton Hollandia ellen zárják a csoportkört.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó témák: #olimpia2024 | #párizs2024 |