Kerékpáros törte le a sorompót a Jereváni úton

Győr+ Fotó: police.hu
2024.07.31. 07:12

A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény ismeretlen elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A Győri Rendőrkapitányság a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.

Győrben, a Jereváni úton, a Vasvári Pál utca irányából a Zöld utca felé közlekedett – az általa hajtott feltételezhetően kerékpárral – ismeretlen személy 2024. július 22-én 22 óra 20 perc körül. Haladása során a 10-es számú vasúti fővonal kereszteződésében kialakított vasúti átjáróba úgy hajtott be, hogy figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos (piros) jelzését, és a mozgásban lévő csapórúdnak ütközött, amely ennek hatására letörött.

A balesetet követően az ismeretlen sofőr a járművel adatai hátra hagyása nélkül hajtott el.

A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9024 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.

Forrás: police.hu