Németh Nándor egy századdal maradt le a bronzról 100 méter gyorson

MTI Fotó: MTI/Kovács Tamás
2024.07.31. 23:02

Németh Nándor negyedik lett 100 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyinek ötödik, szerdai napján.

A BVSC 24 éves kiválósága, aki februárban Dohában a szám történetének első magyar világbajnoki dobogósaként lett harmadik, fokozatosan lépdelt előre időeredményeivel eddig, a keddi előfutamban 47.93 másodperccel a negyedik, a középdöntőben 47.61-gyel harmadik helyen ment tovább, ennek köszönhetően a felnőtt karrierje során világversenyen az eddigi legjobb rajtpozícióból, a 3-as pályáról ugorhatott medencébe, ami a “királyszámban” sokat számít.

Németh előzetesen úgy tippelte, az úszóversenyek egyik legszorosabb döntője lehet a finálé, amely a szerdai program utolsó “műsora” volt. A rajtot a magyar úszó a románok szupersztárja, a 200-on már győztes David Popovici, illetve a világcsúcstartó kínai Pan Csan-lö között várta, a táv felénél 22.90-cel ötödik volt – ez lassabb mint a középfutamban (22.71) -, azonban a hajrá szenzációs volt, és végül egyetlen századdal lemaradva a bronzérmes Popovicitól 47.50-nel csapott célba. Az ezüstérmes ausztrál Kyle Charmers is csupán két századdal előzte meg.

A számot a kínai 46.40 másodperces világcsúccsal nyert, ez volt az első világrekord úszásban a párizsi olimpián.

 “Egy kicsit lehetett volna barátságosabb ez a végeredmény, egy ideig biztos fájni fog, jó lett volna legalább egy holtverseny a harmadik helyen. Az érem volt az álmom, közel voltam hozzá, de mindent megtettem annak érdekében, hogy ez sikerüljön” – nyilatkozta Németh a vegyes zónában hozzátéve, hogy akik benne vannak a sportágban, tisztában vannak vele, hogy a csapaton belül milyen nehéz időszakon mentek keresztül az elmúlt fél évben.

“A kezdés nem is volt erős, a második ötvenen nagyon jól tudtam jönni, a végén betettem a fejem is, hogy nehogy ezen múljon. Minden precízen megvolt csinálva, hibátlan úszás volt a részemről. Nehéz lesz, de megyek tovább, a nyolcadik idővel jöttem ide, és megmutattam, hogy többre is képes vagyok” – tette hozzá Németh.

Eredmények:
férfi 100 m gyors, olimpiai bajnok: Pan Csan-lö (Kína) 46.40 másodperc – világcsúcs
2. Kyle Chalmers (Ausztrália) 47.48
3. David Popovici (Románia) 47.49
4. NÉMETH NÁNDOR 47.50

Kapcsolódó témák: #olimpia | #párizs2024 |