MÁV-csoport: Felkészültünk az autóbuszos közszolgáltatás folytatására!

Győr+ Fotó: O. Jakócs Péter
2024.08.02. 06:43

A Nemzeti Koncessziós Iroda bejelentette, hogy az autóbusszal Magyarország teljes területén végzett helyközi személyszállítási közszolgáltatási szerződés megkötésére irányuló nyílt, tárgyalásos pályázati eljárás indul, a jövőbeli szolgáltatót pedig az Európai Unió hivatalos lapjában előzetes tájékoztató közzétételével induló eljárásrendben, átlátható, tárgyalásos pályázaton választják ki - olvasható a MÁV-csoport közleményében.

A MÁV-VOLÁN-csoport megerősíti, hogy részt vesz a pályázaton, felkészült a versenyre  és eltökélt abban, hogy az eljárás győzteseként a jövőben is Magyarország autóbuszos közszolgáltatójaként szolgálja az utasokat” – írják.

“A vállalatcsoportnál zajló integráció szerves része a piacnyitásra való felkészülésünknek, a MÁV-START és a Volánbusz egyesítésével létrehozott – autóbuszos szolgáltatásánál a jövőben is a VOLÁN márkanevet használó – személyszállítási vállalatunk versenyképesebbé tételének.”

“Hiszünk abban, hogy a folyamatosan fejlesztett autóbuszos járműállományunkkal, a hazai kötöttpályás menetrenddel és tarifarendszerrel összehangolt szolgáltatásainkkal, a helyismeretünkkel és az országos jelenlétünkkel, a helyi, helyközi és távolsági közlekedésben szerzett tapasztalatainkkal esélyes versenytársai vagyunk az európai közlekedési piac legtőkeerősebb, legnagyobb szereplőinek is – zárják a közleményt.”

Kapcsolódó témák: #közlekedés | #MÁV | #Volán |