Felpezsdítették a júliusi fesztiválok a hazai turizmust

Győr+ Illusztráció: depositphotos.com
2024.08.02. 08:02

Háromszorosára ugró vendég és vendégéjszakaszám a Balaton Sound hatására, jelentősen bővülő szálláshelyi bevételek a Campus fesztivál és az EFOTT alatt, vagy éppen teljes havi vendégforgalom 93%-át produkáló hét a Művészetek Völgye nyomán - kiemelkedő turisztikai eredményeket mutatnak a hazai „fesztiváltelepülések”. Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés-táncos rendezvények, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A többnapos események eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.

A 2024-es fesztiválszezont július 3-6. között a Balaton Sound nyitotta, amelynek idén is Zamárdi adott otthont. Az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján ez idő alatt a település szálláshelyein több mint 12 ezer vendég 22 ezer éjszakát töltött el. Ezzel a vendégszám három és félszeresére, a vendégéjszakáké pedig közel háromszorosára nőtt a rendezvényt megelőző hét azonos időszakához képest.

Gárdonyban, Velencén, Sukorón, Pákozdon és Kápolnásnyéken is növekedést tapasztalhattak a szállásadók július 10-14. között. Az eredetileg Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójaként elindult EFOTT fesztivál során mintegy 3600 vendég éjszakázott a települések szálláshelyein. Ezzel a kiemelkedő főszezoni foglaltság is tovább erősödött: a megelőző héthez képest is több mint 10%-ot nőtt a vendég és 20%-ot a vendégéjszaka szám a településeken. A fesztivál egyik legfőbb nyertese Kápolnásnyék, ahol az EFOTT alatt a vendégek száma több mint duplájára, míg az általuk eltöltött éjszakák száma 143%-kal nőtt a korábbi héthez viszonyítva. De több mint 60%-kal bővült Sukoró, 24%-ot nőtt Gárdony vendégéjszakáinak száma is a fesztivál alatt, a korábbi héttel összevetve.

Hasonló hatást eredményezett a Művészetek Völgye, amely július 19-28. között zajlott Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Az NTAK adatok alapján Kapolcs népszerűsége igencsak megugrott: a három, rendezvénynek helyszínt adó település összesen több mint 2 ezer vendéget fogadott. Az általuk eltöltött mintegy 8 ezer éjszakából több mint 6 ezret regisztráltak a kapolcsi szálláshelyek. A település teljes júliusi vendégforgalmának 93%-a így a fesztivál alatt keletkezett.

Szintén jelentős mértékben, a korábbi héthez viszonyítva negyedével több vendég érkezett Debrecenbe a Campus fesztivál során július 24-28. között. A szálláshelyeken megszállt 8000 vendég 15 ezer vendégéjszakát töltött a cívisvárosban. Mindez egyértelműen a belföldi látogatóknak volt köszönhető, számuk 66%-kal, az általuk eltöltött éjszakáké pedig 34%-kal haladta meg az előző hét azonos időszakát.

Jelentősen hozzájárultak a fesztiválok a települési szálláshelyek bevételnövekedéséhez is. A Balaton Sound alatt több mint négyszeresére nőtt a szálláshelyek bevétele Zamárdiban a fesztivált megelőző hét azonos időszakához viszonyítva. Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden több mint 70%-kal emelkedtek a szálláshelyi bevételek a Művészetek Völgye alatt a fesztivál előtti azonos időszakhoz képest. Szintén jelentős mértékben emelkedtek a debreceni szálláshelyi bevételek a Campus fesztivál alatt, és összességében 30%-kal nőttek Sukoró, Velence, Gárdony, Kápolnásnyék és Pákozd szálláshelyi árbevételei is az EFOTT alatt.  

A fesztiváloknak köszönhetően sok esetben változik a vendégek korcsoportos megoszlása is. Zamárdiban a Balaton Sound alatt a 18 éven aluliak arányában 23, a 35 éven felüliek arányában 34 százalékpontos csökkenés mutatkozott, míg a 19-24 év közöttiek aránya 27, a 25-34 év közöttiek aránya pedig 29 százalékponttal haladta meg az egy héttel korábbit. Szintén nőtt az EFOTT hatására a Velencei-tó körüli települések szállóvendégei között a 19-24, illetve a 25-34 éves korosztály aránya, 8, illetve 6 százalékponttal.

A szálláshelytípusok közül a fesztiválok helyszínein a szállodák, a magán- és egyéb szálláshelyek, valamint a kempingek bizonyultak a legnépszerűbbnek. Zamárdiban a vendégéjszakák több mint 50%-át kempingekben regisztrálták, vagyis 20%-kal többen szálltak meg itt, mint június 26. és 29. között. Míg a vendégek közel 40%-a inkább a magán- és egyéb szálláshelyeket preferálta. Gárdonyban, Velencén, Sukorón, Pákozdon és Kápolnásnyéken az EFOTT alatt a vendégéjszakák több mint harmadát regisztráltak a magán és egyéb szálláshelyeken, ezzel mintegy felével emelkedett a számuk fesztivál ideje alatt a megelőző hét azonos időszakához képest.

Szöveg: Magyar Turisztikai Ügynökség
Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #fesztivál | #MTÜ | #turizmus |