Siklósi Gergelynek minden bizonnyal kötélből vannak az idegei, és ezt a döntőt követően meg is erősítette az újságíróknak. Még poénból annyit hozzátett: "Csak miattatok nem nyertünk 45-30-ra, hogy legyen egy kis izgalom a végére" – Nagy Roland jelentkezik Párizsból.

Köszönjük, fiúk! A lényeg, hogy olimpiai bajnok a magyar párbajtőr csapat, vagyis Koch Máté, Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor, és Nagy Dániel, miután egy utolsó pillanatig izgalmas mérkőzésen egyetlen tussal legyőzte a fináléban a japán csapatot.

Ha párbajtőrözőink is olyan pontosak lennének a páston, mint én azzal, hogy belőjem magamnak, majd meg is találjam a vívásnak otthont adó gyönyörű Grand Palais bejáratát, valószínűleg már az első körben kiestek volna a srácok. Háromszor voltam eddig a helyszínen, mindhárom alkalommal másfelé irányított a biztonsági személyzet a bejutásnál és a távozásnál is. A döntő után a sötétben is épp az “Exit” feliratot kerestem a palota kertjében, amikor távolról magyar kollégák – fogalmazzunk finoman – zsörtölődése ütötte meg a fülemet. „Ezt nem hiszem el, itt semmi nem bejárat és semmi nem kijárat, vagy mindig más!”

Már a kezdést is úgy sikerült elérni, hogy a tévéstábok teherautóinak fenntartott parkolóból az egyetlen, vívócsarnokba vezető “alagút” mellett vagy aludt a biztonsági őr, vagy nagyon élethűen azt játszotta, de el tudtam sétálni mellette, onnantól viszont sima volt az út a lelátóig. De csak addig, mert a sajtónak fenntartott rész pont a túloldalra esett, tehát be kellett ülnöm a francia szurkolók közé, akik a bronzmeccs után ott maradtak a döntőre is. És végig, hangosan a japánoknak drukkoltak, valószínűleg azért mert az elődöntőben nagyon elverte őket a csapatunk. Akkor sem fogták vissza magukat, amikor éppen Siklósi egyik asszója közben nyert újabb aranyat úszójuk Léon Marchand, és mivel ezt a legtöbben telefonon nézték, az ováció, és a francia himnusz eléneklése sem maradt el. Egészen szürreális pillanatok voltak ezek.

De ami a legfontosabb: a magyar csapat egész nap magabiztosan vívott, nagy különbségű győzelmekkel, ám a döntő végén mindegyik fiú azt mondta, sejtették, hogy a japánok ellen egy tus dönt majd. Megérzés. Óriási pillanatok voltak, ahogy a srácok ünnepeltek, és az éremátadó után az interjú zóna felé tartottak egy másik magyar társaság, az ezüstérmes kardcsapat már várta őket. Szilágyi Áronék voltak az elsők, akik gratuláltak a prbajtőrözőknek, készült is pár közös fotó a megható találkozásról. A csapat tagjai gyerekkoruk óta ismerik egymást, együtt versenyeznek, a válogatottban egymásért is küzdenek, és most a csúcsra ért a pályafutásuk. Az interjúkat sem kötelező feladatként élték meg, mindenkivel kedvesek voltak. A Győr+ Médiának Koch Mété nyilatkozott a mixed zónában először.

„Végre meg tudtam mutatni a magyaroknak, hogy itt a helyem az olimpián. Nagyon jó barátok vagyunk, gyerekkorunk óta együtt vívunk. Nem nehéz azokért küzdeni, akiket szeretünk, én sokkal jobban szeretek csapatban nyerni, együtt ünnepelni” – talán ez volt a legfontosabb mondata az interjúnak, amelyet félbeszakítva Siklósi Gergely lépett oda hozzánk, és csak annyit kérdezett: „Na, mennyit beszélt egy levegővel, öt percet?” Aztán ő folytatta.

„Nyugodt voltam, tudtam hogy így fog eldőlni, és én abba az egy tusba adtam bele mindent. Nem tudom milyen idegeim vannak, de én örülök neki, hogy ilyenek. Izgalmassá akartuk tenni csak nektek, nem akartunk 45-30-ra nyerni. De komolyan, az hogy így győztünk, csak a hab a tortán.”

Az olimpiai bajnokok még maradnak pár napot Párizsban ugyanis hétfőn szeretnék a nézők előtt is megünnepelni a győzelmet, a Bajnokok Parkjában, ahol az érmesek vonulnak fel a nézők előtt a Trocadéro felállított színpadon.

A beszélgetést itt lehet meghallgatni: