Karácsonyozott az ETO

Fotó: gyorietokc.hu
Győr+
2019.12.19. 15:51

Meghitt hangulatban, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezték meg a Győri Audi ETO KC hagyományos karácsonyi ünnepségét december 18-án, szerdán, az ETO Karácsonyt. Kicsik és nagyok gyűltek össze hozzátartozóik körében, s várták izgatottan az esemény kezdetét. A megnyitó köszöntő, a zenés műsorok és az ajándékosztás után kihirdetésre került a 2019-es utánpótlás ALL STAR csapat is, melyben a korosztályonként legjobbnak ítélt játékosok foglalták el helyüket és természetesen a kis tehetségek példaképeikkel is találkozhattak.

Az esemény alaphangját Nagy Balázs színművész előadása adta meg, karácsonyi dalcsokrot hallhattunk tőle. Ezt követően a klub örökös tiszteletbeli elnöke, Vanyus Attila tartott ünnepi köszöntőt, majd az ajándékosztásra is sor került, melyek átadásában a felnőtt csapat és a szakmai stáb tagjai segédkeztek és kívántak egyúttal kellemes ünnepeket a kis tehetségeknek.

A karácsonyi rendezvény végéhez közeledve kihirdetésre került a 2019-es esztendő ALL STAR csapata is, majd pedig különleges meglepetéssel kedveskedtek a jelenlévőknek – az eseménytől a világbajnokság fáradalmai miatt távol maradó játékosok üdvözlő üzeneteit hallgathatta meg a publikum. Búcsúzóul pedig mindenki begyűjthette kedvenceitől az aláírásokat és a közös fotókat.

A 2019. évi díjazottak – ALL STAR csapat

U10 korosztály: Zalka Zoé Anna
U11 korosztály: Pintér Kitti
U12 korosztály: Nagy Szofi Natasa
U13 korosztály: Vajda Luca
U14 korosztály: Rédecsi Polett
U15 korosztály: Temesvári Natália
Az év serdülő játékosa: Farkas Júlia
Az év ifjúsági játékosai megosztva: Csekő Brigitta, Világos Diána
Az év junior játékosai megosztva: Farkas Johanna, Kürthi Laura

Gratulálunk a díjazottaknak és edzőiknek!
 

Jó pihenést, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Az eseményről további képek az ETO oldalán találhatók.

Forrás: gyorietokc.hu / Nagy Kata

Kapcsolódó témák: #karácsony | #kézilabda |