A bigámia már az 1700-as években sem volt elismert és támogatott kapcsolati forma, mégis volt, aki nem akart parancsolni az érzelmeinek – erről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.
Az Úr 1729. esztendejében történt a következő eset, Győrött. A vár helyőrségében szolgálatot teljesítő osztrák katonák egyikének, Georg Weingassernek megtetszett egy Borbála nevű helyi, csinos özvegyasszony, és hevesen udvarolni kezdett neki. A tűzről pattant menyecske a kitartó ostrom hatására igent mondott, ám vőlegénye azt elfelejtett közölni vele, hogy otthon már várja őt egy feleség. Ő ugyan újdonsült arájánál minden bizonnyal korábbi évjáratú, és valószínűleg házsártosabb is, de mégiscsak Isten előtt fogadott neki örök hűséget. A botrány akkor tört ki, amikor Weingasser régi asszonykája egy napon megjelent a győri várőrség parancsnokánál, és bepanaszolta az urát, hogy elszökött tőle.
Bigámiával vádolt, botcsinálta playboyunk egyet tehetett, hogy elkerülje a felelősségre vonást. Amikor a tömlöcbe kísérték, hirtelen kiszabadította magát őrei markából, és berontott a jezsuiták kolostorába, ahol „menekültstátuszi” kérelemért folyamodott. A törvény szerint a világi igazságszolgáltatás keze itt ugyanis már nem érhette utol. Bajtársai azonban ezzel a jogával mit sem törődve, követelni kezdték a kiadatását. Nyomatékul pedig több hetes ostromgyűrű alá vették az épületet. Még azt sem engedték, hogy élelmiszert juttassanak be az éhes szerzeteseknek. A rend generálisa azonban nem engedett a zsarolásnak, és azonnal értesítette a győri püspököt erről az arcátlan viselkedésről.
A törvényekhez foggal-körömmel ragaszkodó egyházfő ravasz tervet eszelt ki a megtévedt katona szorult helyzetének feloldására. Mivel közelgett a június 16-i úrnapi körmenet ideje, megüzente a szerzeteseknek, hogy a szökevényt öltöztessék ministránsruhába, és állítsák be az oltáriszentséget cipelő kispapok közé. Így, inkognitóban talán átjuthat a Püspökvárba, ahol már személyesen tudja garantálni a sértetlenségét. A körmenet annak rendje és módja szerint el is indult. Ám botcsinálta színészünk nem játszotta túl jól a szerepét, ugyanis a Káptalandomb elejénél egyik katonatársa felismerte őt. Azonnal riadóztatta társait, akik aztán fegyvereikkel rátámadtak Weingasserre, és meg is sebesítették. A nagyobb probléma az volt, hogy dulakodás közben kiütötték az áldozópap kezéből az ereklyetartót, amely a földre zuhanva ezer darabra tört.