Elcsépelt mondat Quentin Tarantinóról azt mondani, hogy munkássága megosztó, mégis muszáj ezzel kezdenem. A különböző érzelmi előjelektől és botrányaitól függetlenül filmes legendának tekinthető Tarantino egyik leginkább szórakoztató alkotását, a Becstelen Brigantykat 15 évvel ezelőtt mutatták be hazánkban.

A film a második világháborúban játszódik, de a legkevésbé nevezhető háborús filmnek. A rendezőtől megszokott taglaltság jellemzi a filmet, az epizódokra osztott 2,5 órás alkotásban több rövidebb sztoriból áll össze az az egész, amelynek során egy francia tanya padlója alól jutunk el a grandiózus végső jelenetig, a lángoló moziteremig, ahol Hitler is tartózkodik.

A Becstelen Brigantyk (eredeti angol címén Inglourious Basterds) már címében is sejtet, bár a magyarra kevésbé jól fordítható a direkt helytelenül írt szójáték (a nyelvtanilag is helyes írásmód az Inglorious Bastards lenne, míg a magyarban a Brigantik a helyes alak). A brigantyk ugyanis zsidó származású amerikai katonák, akiket a film leginkább kegyetlennek, bárdolatlannak, és műveletlennek mutat be, élükön a Brad Pitt által játszott Aldo „Apache” Raine főhadnaggyal, aki saját anyanyelvét sem beszéli túl ékesen. A másik oldalon a Christoph Waltz által alakított Hans Landa, a Zsidóvadász. Anyanyelvi szinten beszél angolul, franciául, olaszul a német mellett, művelt, kifinomult ízléssel (és borzasztó humorral) rendelkezik.

Az ellentétes párhuzamot folyamatosan mutatja a film: a történelem győztesei, az amerikaiak néha már bántó egyszerűséggel viselkednek, míg a németek részéről nagyobbrészt disszonáns szimpátiát kiváltó megmozdulásokat látunk. A film legérzelemdúsabb jelenetei azonban mégis a francia-zsidó mozitulajdonoshoz, Shosannához fűződnek, Mélanie Laurent olyan átéléssel alakított, mely egyes jelenetekben már-már ijesztő, míg máskor szinte lejön a vászonról a francia lány alakja, annyira élőnek érezzük.

A Ponyvaregény (mely a képzeletbeli Tarantino-dobogón a Brigantyk és a Volt egyszer egy…Hollywood mellett áll) kapcsán a magyar szinkront csak éltetni tudom, azonban ezt a filmet csak eredeti hangon érdemes nézni; a négynyelvűség miatt eleve a magyar szinkron nem ad hozzá sokat (az angol részeket fordították csak magyarra, az olasz, francia, és német párbeszédek maradtak eredeti nyelven).

Tarantinót gyakran kritizálják öncélú erőszakos jelenetei miatt, és ezekben itt sincs hiány (még ha az öncélúságát vitatom is; jól értelmezhető és világos szerepe van minden jelenetben minden késvágásnak, betört koponyának, és húspéppé lőtt fejnek). A film brutális, és nem szégyelli közelről mutatni a legvéresebb pillanatokat sem.

Az erőszak mellett természetesen ebből a filmből sem hiányzik egy kis mozitörténelem sem; a filmesztéta brit hadnagy szerepében briliáns Michael Fassbendertől kapunk némi leckét az európai filmekről.

A Becstelen Brigantyk nem egy könnyű film, sem a hossza, sem a többnyelvűsége nem az átlag mozifogyasztó igényeire lett belőve, ugyanakkor összetettsége miatt többször is leülhetünk elé, első megtekintésre szinte biztosan elsiklunk apróságok felett.