Így indult a Pinnyédi Hídpiknik 2024-ben! – sok FOTÓ!

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2024.08.19. 14:13

A híd lábánál, kellemes környezetben, szellővel átszőtt nyári napon startolt a piknik Pinnyéden hétfőn. Minden generáció képviseltette magát már a reggeli programok során, de az idén negyedik alkalommal meghirdetett rendezvény egészen estig kellemes kikapcsolódást ígér az érdeklődőknek.

Piciknek Ringató foglalkozás, idősebbeknek Szenior Örömtánc és a Kolompos Zenkar koncertje indította útjára a kedvelt győri kavalkádot.

Szent István művéről dr. Horváth Sándor Domonkos előadását hallgathatták meg a piknikezők, majd következett a kenyéráldás dr. Lukácsi Zoltán, kanonok-plébános részvételével.

A kulturális és sportprogramok mellett a Rábca partján már délelőtt a zene kapta a főszerepet, hiszen fellépett Baranyai István hegedűművész, prímás és cigányzenekara és a Csobolyó Néptáncegyüttes is.

Természetesen a Győr+ Média is kilátogatott a fergetegre, fotósaink Ács Tamás és Mekli Zoltán örömteli pillanatokat örökített meg, íme:

Galéria: Ács Tamás

Galéria: MekliZ Fotóstúdió

Délután lesz még Budapest Bár koncert, hangutazás a Rábcán a Larimar DreamFields együttessel, André Rolland Légtánc show, Pál Utcai Fiúk koncert, sőt fáklyás felvonulás is.

Természetesen az eseményről később is beszámolunk!