A Pénzügyőr ellen diadalmaskodtak

Győri győzelem karácsonyra

Fotó: Homoródi Lilla
Győr+
2019.12.23. 06:41

Egy csapat legszebb karácsonyi ajándéka a győzelem lehet, a SZESE röplabdásai pedig mindent megtettek azért, hogy a szurkolóknak és önmaguknak is szépek legyenek az ünnepek.

SZESE Győr–Pénzügyőr U21 3:0 (18, 17, 20)
Győr, egyetemi edzőcsarnok, NB II-es férfimérkőzés, 50 néző. V.: Barabás Béla, Sipos Z.

SZESE: Csank, Szántósi, Földes, Tigyi, Falvay, Bicskó (liberó). Csere: Bellovicz, Mészáros Á., Apáti, Lengyel. Vezetőedző: Fehér Tibor.

Jól kezdte a mérkőzést és öt pontos előnyt alakítottak ki a győriek. Ezt szépen őrizték, s végül jó játékkal még növelték is a szett végére.

A második játszmában már pontatlanabbak voltak a hazaik, ami miatt sokáig szoros volt az állás. Tíz pont környékén aztán megrázták magukat a SZESE-sek és gyorsan elléptek hét ponttal, amivel végül magabiztosan húzták be a szettet.

Nemúgy a harmadikban, ahol a vendégek öttel elléptek, majd hét–kettőről egalizáltak a győriek. Az egyenlítést követően mintha alább hagyott volna a lendület, a Pénzügyőr ismét nagyobb előnyt alakított ki, s ebben a nyitásrontások is nagy szerepet játszottak. A nagy fölény birtokában ismét elvesztette a koncentrációt a fővárosi csapat, s húsz–húsznál utolérték őket a hazaik, majd bravúros végjátékban megszerezték idei ötödik győzelmünket a bajnokságban.

Fehér Tibor: – Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek a csapatnál, de szerencsére a cserék jól szálltak be a mérkőzésbe és mindig sikerült megtalálni azt az összeállítást, amelyik tovább tolta a szekeret. Tigyi Norbert jól mutatkozott be és sok olyan dolgot mutatott a pályán, ami biztató a jövőre nézve. Örülünk a győzelemnek, de vannak hibák, amiket a rövid téli szünetet követően megpróbálunk kijavítani. Köszönjük a szurkolóknak az egész éves támogatást és boldog karácsonyt, valamint eredményekben gazdag boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Fotó: Homoródi Lilla

Kapcsolódó témák: #Helyi sport | #röplabda |