Togói válogatott az ETO középpályáján

Győr+ Fotó: eto.hu
2024.08.29. 15:45

Samsindin Ouro személyében védekező középpályással erősödött a keret. A Németországban született futballista két évre kötelezte el magát az ETO-hoz.

Samsindin Ouro 2000. március 2-án született Németországban. A labdarúgással a TSG Reutlingen utánpótlásában ismerkedett meg, ahonnan 2019-ben Horvátországba, a Dinamo Zagreb gárdájához szerződött. Ott a második csapatban szerepelt, majd ezután Szlovéniába igazolt, ahol az NS Mura és az NK Radomlje együtteseit erősítette, előbbivel pedig bajnokságot is nyert. Ennek köszönhetően a nemzetközi porondon is próbára tehette magát, ugyanis szerepelt csapatával a Konferencia Liga csoportkörében. Ouro a togói válogatottban 6 alkalommal jutott szóhoz.

A középpálya közepén, több poszton is bevethető játékos legutóbb a szaúdi Al-Adalah csapatában szerepelt, mostantól pedig az ETO zöld-fehér mezében fog mindent megtenni azért, hogy a klub elérje céljait.

“Nagyon jól érzem magam itt, boldog vagyok, hogy csatlakoztam ehhez a tradicionális klubhoz. Szeretnék gyorsan beilleszkedni, és sokat hozzátenni a csapat játékához. Természetesen meccseket akarok nyerni és sikeres akarok lenni Győrben. Ehhez először is meccseket kell nyernünk, hogy kikerüljünk a kieső zónából, aztán lépésről lépésre akarjuk elérni a klub céljait. Az első benyomásaim nagyon jók. Az emberek a klubnál megkönnyítik a beilleszkedésem, a társak szívélyesen fogadtak. Alig várom, hogy a pályán legyek és boldoggá tegyem a győri szurkolókat.

Steven Vanharen sportigazgató nagyon sokat vár a középpályástól, reményei szerint gyorsan a csapat erőssége lesz.

“Örülünk, hogy egy olyan sokoldalú középpályással bővült a keretünk, mint Ouru. Erőt és kreativitást hozhat a csapat tengelyébe, vele sokat erősödünk mind támadásban, mind pedig védekezésben” – mondta Steven Vanharen.

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás |