Paralimpia 2024 – Kiesett a női asztalitenisz páros, győzelem bocciában

MTI Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
2024.08.29. 16:32

Az asztaliteniszező Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa páros kikapott első mérkőzésén a WD20-as kategóriában, így nem jutott be a negyeddöntőbe a párizsi paralimpián.

A kilencedik helyen kiemelt magyar duó nehéz ellenfelet kapott a hetedikként rangsorolt kínai Liu Meng és Mao Csing-tien személyében – utóbbi többszörös paralimpiai és világbajnok, de előbbinek is van egy-egy paralimpiai és vb-aranya. A genetikai rendellenességgel született Arlóy és Szvitacs – aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait – három éve, Tokióban az ötödik helyen zárt.

A Dél-párizsi 4-es Arénában csütörtökön délután mintegy félház figyelte a hat asztalon zajló küzdelmeket, köztük a magyarok mérkőzését, a lelátón egy piros-fehér-zöld zászlót is lehetett látni. A magyar és a kínai kettős szoros, változatos csatát vívott egymással, amely döntő szettel végződött, s ez az ázsiaiaknak sikerült jobban, így Szvitacsék számára az első forduló egyben a végállomást is jelentette.

Egyesben még mindkét játékos érdekelt lesz a folytatásban.

“Ismertük őket, tudtuk, hogy nehéz lesz ellenük, kellemetlenek is voltak” – mondta az MTI-nek Vitsek Iván, Szvitacs trénere. “A döntő szettben 9-8-ra vezettünk, ott két nagyon nehéz pontot megcsináltak a kínaiak, addig többet hibáztak az ilyen szituációkban. Az első játszmában pedig úgy vesztettünk, hogy érezni lehetett a lányokon, az első mérkőzésüket játsszák. Talán ha az a szett a mi javunkra dől el, más lehetett volna a vége. Küzdöttek a lányok nagyon, és szerintem jól is játszottak. Majd egyesben javítanak.”    

Közben a “szomszédban”, az 1-es Arénában, a bocciásoknál – ahol 16 év szünet után van ismét magyar induló, mindjárt kettő is – az éremesélyesek között számon tartott Szabó Alexandra magabiztos győzelemmel mutatkozott be, és a BC4-es kategória D csoportjának első fordulójában 6-0-ra verte a német Anita Raguwarant. Este még egy csoportmeccs vár rá.

Eredmények:
asztalitenisz, WD20, páros, nyolcaddöntő:
Liu Meng, Mao Csing-tien (kínai, 7.) – Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa (9.) 3:2 (9, -10, 7, -8, 9)

boccia, BC4, D csoport:
Szabó Alexandra-Anita Raguwaran (német) 6-0

később:
Szabó Alexandra-Laissa Polyana Teixeira (brazil) 19.20
BC2, D csoport:
Nagy Vivien-Chantal van Engelen (holland) 18.10

később:
Úszás (Paris La Défense Aréna)
Konkoly Zsófia (S9) 400 m gyors, döntő 17.40
Adámi-Rózsa Zsanett (S2) 100 m hát, döntő 18.10

Kapcsolódó témák: #asztaltenisz | #boccia | #paralimpia |