Hamarosan ismét becsengetnek. Az iskolák megtelnek tanárokkal, diákokkal. A gyerekek kezét egy kicsit elengedik a szülők, átadják őket a pedagógusoknak. Akik nem ellenségek, és nem valami büntetésre felesküdött szörnyetegek! Ezt a gyermekeknek és a szülőknek is meg kell érteniük. Havassy Anna Katalin jegyzete...

Tudom, a mai lurkóknak már nem mondanak olyat, hogy „az iskola a második otthonod és a tanító néni a második anyukád”, de azért valljuk be, így van. Mert bizalom kell ahhoz, hogy átadjuk valakinek a csemetét, akitől azt reméljük, megtanítja írni, olvasni, számolni, gondolkozni és kreatívnak lenni a cseperedőket. A tanár nem akar rosszat a tanulónak! Tanít, nevel és követel, mert így lehet lépésről lépésre haladni. A szülőnek ebben partnernek kell lennie, mert a gyerek azt képviseli, amit otthon tapasztal. Nem fogja tisztelni az osztályfőnököt, ha otthon csak azt hallja, hogy anya és apa kórusban szidja Kati nénit…

Tetszik, nem tetszik, a gyermekeket a tanárok tanítják és nevelik a tanítás ideje alatt, ahonnan lógni sem ildomos, innen-onnan beszerzett igazolásokkal. Mert ócska felnőtt maszlagnak tűnhet, de tényleg igaz az is: vajon mi lesz az ilyenekkel a munkahelyen?! Szóval a tanár nem ellenség, hanem partner, aki elengedhetetlen ahhoz, hogy gyémánt csiszolódjon. Tekintsük is hát őket annak, leginkább a gyermek érdekében!