Az utószezonban is sűrűbb lesz a vasúti közlekedés a Balatonhoz

Győr+ Fotó: MÁV
2024.09.01. 12:56

Az utasigényekhez alkalmazkodva az utószezonban is külön menetrenddel segíti a MÁV a tóhoz való eljutást: szeptember 22-ig Budapestről és több dunántúli városból is sűrű közlekedéssel, átszállás nélkül lehet majd eljutni a Balatonhoz.

A vasúttársaság balatoni járatai a főszezonban több mint 1,2 millió utazást szolgáltak ki. Ez a szám a díjmentesesen, és különösen a vármegye- vagy országbérletekkel utazókkal együtt több százezres nagyságrenddel nagyobb, ami jó mutatja a kötöttpályás közlekedés növekvő, hazai népszerűségét.

A nyári főszezonban augusztus 22-ig 1,25 millió menetjeggyel történő, úgynevezett viszonylati utazást regisztrált a MÁV-START a Balaton felé vagy onnan elindított járatain. Ezen felül – többek között a márciusi tarifareform következtében – díjmentesen (pl. 14 év alattiak, 65 év felettiek nagycsaládosok, fogyatékkal élők), illetve vármegye- és országbérletekkel is igénybe lehet venni a balatoni járataikat, vagyis ezek az utazások nem szerepelnek a megadott adatokban. A szakemberek szerint így a balatoni főszezoni utazások száma több százezres nagyságrenddel meghaladta a 1,25 milliót is. Csak a főszezont figyelembe véve a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű, oda 878 ezer, az északira pedig 378 ezer menetjegyes utazás történt.

legtöbben július 20-án utaztak, 38-40 ezer napi viszonylati jegyvásárlást rögzített a MÁV-START, ezt az augusztus 22-23. és július 11-12. közötti napok eredményei követték.

Sokan kihasználták a vármegye- és országbérlet nyújtotta pénztárcabarát megoldásokat, melyek közül a legolcsóbb a 90%-os kedvezményű országbérlet. Az ezt megvásárló diákok 3-4 gombóc fagyi áráért, 1890 forintért egy hónapon át – minden egyéb díjfizetés nélkül – bármikor leugorhattak a Balatonhoz helyközi buszjáratokkal vagy helyjegykötelezettség nélküli vonatokkal, helyjegyet váltva pedig a még szélesebb távolsági és regionális járatkínálatot is igénybe vehették.

A balatoni helyjegyköteles vonatok átlagos kihasználtsága az előző évi 60-ról 65 százalékra emelkedett. A legnépszerűbb helyjegyes járat, ami a keleti országrészből indult a Záhonyból – Debrecenen, Szolnokon át – Fonyódra közlekedő Aranypart expressz volt, másodosztályon átlagosan 80 százalékos kihasználtságot mértek. Ezt a járatot több mint 54 ezren választották a nyári nyaraláshoz. Pár tizedes lemaradással 79,7%-kal a Csabai Tekergő expressz lett a második legkihasználtabb vonat, míg a Miskolcról közlekedő Ezüstpart expresszel 50 ezren indultak nyaralni. A Szegedet és Kecskemétet Balatonszentgyörggyel összekötő Aranyhíd expresszvonaton is kiemelkedő, 71 százalékos volt az ülőhelyfoglaltság.

A legtöbben természetesen a Balaton és Tópart InterCityket vették igénybe, közel 1 millióan utaztak ezekkel a főszezonban. Az InterCitykre korlátozott számban, kedvezményes – helyjegybiztosítást magában foglaló – interneten és MÁV appon vásárolható, a balatoni vonalakra érvényes Okosjegyből főszezonban 47 ezret adott el a MÁV-START. A legtöbben Siófok, Zamárdi, Balatonfüred, Keszthely és Balatonföldvár felé vették az irányt ezzel a jegytermékkel.

Idén is segítették a magyar tengernél nyaralók utazását az emeletes KISS motorvonatok. A Szob és Fonyód közötti Jégmadár expresszvonatot idén augusztus 23-ig munkanapokon is igénybe lehetett venni a KISS motorvonatokkal, a szezonban több mint 61 ezren használták ki. Hétvégi napokon Nyíregyháza és Siófok között (Debrecen, Szolnok érintésével) a Panoráma expresszvonat és a Szolnok-Fonyód közötti Vitorlás expressz is korszerű, akadálymentes, klímás emeletes KISS motorvonattal közlekedett. Ugyancsak emeletes vonatok jártak a hétvégi csúcsidőben, vasárnap esténként Fonyódról az Esti Csók InterRégió, míg Budapestről Balatonszentgyörgyre és Fonyódról Budapestre a Napfürdő InterRégió.

Az utasok többsége idén is önkiszolgáló csatornán vette meg a jegyét, MÁV applikációval 29%, az ELVIRA-n a jegy.mav.hu-n keresztül 16%, míg automatából 16%-uk. Az automaták közül a Déli pályaudvariak, a kelenföldiek és a siófokiak állnak az élen a nyári forgalmuk tekintetében, ezeket követik Balatonszemes, Balatonlelle és Székesfehérvár állomás jegyértékesítő berendezései.

Balaton24 értékesítésénél erősen érezhető az országbérletek hatása, a tavalyi 17 ezer eladott jegyhez képest 6800 kelt el idén.  

Utószezonban is irány a Balaton

Akik számára a nyár még nem véget, a vasúttársaság szeptember 22-ig kiterjesztett utószezoni menetrendet hirdetett, így addig is sűrű közlekedéssel, átszállás nélküli eljutást biztosít a Balatonhoz a fővárosból és több dunántúli városból.

Déli part járatai

Budapestről a Balaton déli partjára, ahogy egész évben, az utószezonban is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart InterCity-k, amelyekre kötelező a helyjegy vásárlása mindegyik vonatrészbe. A biciklisek is bátran választhatják a járatokat, a Tópart InterCity nagykapacitású kerékpárszállító kocsit is továbbít, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező.

A kínálat bővítéseként továbbra is közlekednek kétóránként a Déli->Parti InterRégiók a Déli pályaudvar és Siófok között naponta, hétvégente pedig tovább közlekedve Fonyódra, illetve Balatonszentgyörgyre. A Jégmadár expressz az utószezonban kizárólag hétvégi napokon közlekedik Szob és Fonyód között, KISS motorvonattal teremtve meg a Dunakanyar és a balatoni panoráma összeköttetését. Vasárnaponként két mentesítő InterRégió vonat indul Fonyódról 14:36-kor és 18:36-kor Budapest-Kelenföldre, légkondicionált FLIRT szerelvényből kiállítva, a vasárnap délutáni hazatérő utasforgalom kiszolgálása érdekében. A Balaton InterCity vonatok elsőosztályú kocsival és szeptember 15-ig étkezőkocsival közlekednek. Az utószezonban a déli parton továbbra is közlekednek a Bagolyvonatok, így a part mentén éjfél után is lehet utazni péntek/szombat, illetve szombat/vasárnap éjszaka kétóránként közlekednek vonatok Budapest és Keszthely között.

Északi part járatai

Az északi parton a Kék Hullám expressz a főszezontól kismértékben eltérő menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca, míg napi egy járattal Szombathely között. A Déli pályaudvar és Balatonfüred között az utószezonban is kétóránként indul Vízipók sebesvonat, mely Balatonakarattya és Balatonfüred között Káptalanfüred kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll.

Az észak-balatoni vonalon a Kék Hullám expresszek, valamint a Vízipók sebesvonatok nagykapacitású kerékpárszállító kocsival közlekednek, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező. A Katica InterRégió hétvégi napokon közlekedik a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megáll, a kisebb megállók kiszolgálása érdekében.  A Katica InterRégiók menetrendi idejében munkanapokon személyvonatok közlekednek Székesfehérvár és Balatonfüred között, melyek csatlakoznak Székesfehérváron a Balaton InterCitykhez. Péntek/szombat és szombat/vasárnap éjszaka az északi parton is közlekednek Bagolyvonatok, éjfél körül is lehetséges a part mentén, illetve a Budapestre való utazás.

Dunántúli városokból a Balatonhoz

Fenyves expresszvonat az utószezonban is naponta közlekedik Pécs és Keszthely között. A vonat szeptember 9. és 20. között hétfőn, szerdán és pénteken meghosszabbított útvonalon, Balatonakali-Dörgicsére és onnan közlekedik, a zánkai Erzsébet-táborokra való eljutást segítve. Az egész évben közlekedő Helikon InterRégió vonatok pedig változatlanul naponta közlekednek Győr-Keszthely-Balatonszentgyörgy-Kaposvár, illetve Pécs között. A Győr és Keszthely között közvetlen kapcsolatot teremtő Tanúhegy expresszvonat az utószezonban hétvégi napokon közlekedik, biztosítva a csoportok és kerékpárosok könnyebb, kényelmesebb utazását a Balatonhoz. A Szombathely és Keszthely közötti közvetlen összeköttetés sem ért véget a nyárral, ugyanis az utószezonban is naponta jár a Lesence expresszvonat. Az expresszvonatokra kötelező a helyjegy, illetve a kerékpárhelyjegy megváltása.

Kerékpár és kutya szállítása

A Balatonhoz közlekedő távolsági járatokon a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegyet is kell váltani. Ha a kerékpárhelyek elfogynak, akkor az adott vonaton már nem lehet több kerékpárt szállítani, ilyen esetekben utasainknak másik vonatot kell választanuk utazásukhoz. Ezért érdemes a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani.

A MÁV-START által az idei főszezon idején a Balatonhoz közlekedő helyjegyes vonatokon tesztüzem keretében bevezette a nagytestű, 20 kg-nál kisebb tömegű kutyák szállításának lehetőségét. A kutyaszállítás tesztüzemét november 2-ig meghosszabbították, hogy a jelenlegi pozitív visszajelzések mellé az őszi tapasztalatokat is megvizsgálják.

Forrás: MÁV

Kapcsolódó témák: #balaton | #belföld | #MÁV | #vasút |