Győzött a szélsőjobboldali párt Németországban

Győr+ Illusztráció: depositphotos.com
2024.09.02. 12:21

Megnyerte a tartományi választásokat a szélsőjobboldaliként jellemzett Alternatíva Németországért (AfD) párt Türingiában és erős másodikak lettek Szászországban is.

Az exit pollok szerint az AfD 32,8%-os eredményt ért el Türingiában, jóval maga mögé utasítva a másodikként befutó Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amely a voksok 23,6%-ára tett szert. A legnagyobb kormánypárt, a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) a voksok alig 6,1%-át szerezte meg.

Ezzel biztossá vált a történelmi eredmény: Németország újraegyesülése óta az első eset, hogy szélsőjobboldali párt tartományi választást nyert.

A szomszédos Szászországban is megszorongatta az AfD a CDU-t: a szélsőjobboldali párt a voksok 30,6%-át, a CDU a szavazatok 31,9%-át szerezte meg a majdnem végleges számolás szerint. Björn Höcke, az AfD vezetője úgy nyilatkozott: „büszkeséggel tölti el” az eredmény és pártja „készen áll a kormányzásra” Türingiában.

Az eredményektől függetlenül ugyanakkor továbbra is valószínűtlen, hogy az AfD hatalomra tud kerülni a német tartományban, hiszen nincs meg az abszolút többségük, koalícióra pedig kevés esélyük van, hiszen a többi párt elzárkózik attól, hogy a szélsőjobboldaliként jellemzett formációval együttműködjön.

Olaf Scholz német kancellár „keserűnek” nevezte a két tartományi választás eredményét, amelyeken a jobboldali AfD nagy győzelmet aratott, koalíciója pedig vereséget szenvedett, és felszólította a többségi pártokat, hogy a fősodor szerinti „szélsőjobboldaliak” nélkül alakítsanak kormányt – írja a Reuters.

Nyitókép/illusztráció: depositphotos.com: Az FD szimpatizánsai egy 2018-as, Chemnitzben tartott tüntetésen.

Kapcsolódó témák: #Németország | #politika | #választás |