A történelem századai során mindig is akadtak olyan lelkiismeretlen nyerészkedők, akik a pénzkeresetnek a könnyebb módját igyekeztek választani. Miért éppen Győrben lett volna ez másként? De volt, aki egészen különös módját választotta a haszonszerzésnek, erről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.

1759-ben, egy szép napon Seregély István győrújvárosi nemesember elhívta magához néhány hasonszőrű cimboráját, hogy meghányják-vessék, hogyan tudnának rengeteg aranyhoz jutni. Volt közöttük kocsmáros, katona, takács és kertész is. Egyszóval valóban díszes társaság jött össze. Végül arra a megoldásra jutottak, hogy Faust doktor példája nyomán eladják a lelküket az ördögnek. És hogy mit kértek cserébe? Egy láthatatlanná tévő süveget, egy papucsot, amivel repülni tudnak, és némi aranyat. Seregély váltig állította, hogy a bécsi vásárban szert tett egy kis fekete tükörre, melyet kilenc napra egy holt ember szemére kell helyezni. Ezt követően láthatóak lesznek benne az elásott kincsek, amit majd az ördög elszállít nekik. A másik szerzeménye egy szarvasagancs-nyelű kés volt, amelyet kilenc kereszt és kilenc hold díszített. A siker érdekében ezzel a tőrrel kellett kört rajzolniuk maguk köré a pénzkereső szertartás közben. A szerződést a saját vérükkel írták alá. A kertész közben egy ördögidéző énekkel előcsalogatta a gonoszt, akit azután egy kis üvegcsébe zárt. Most már csak egy papot kellett találniuk, aki egy megszentelt kehelybe zárja a sátánfattyat. Ilyen bátor csuhás azonban egy sem akadt a közelben. Így aztán a kincskeresés meghiúsult, az ördög pedig továbbra is ott csücsülhetett az üvegben.

A „Sátán Bankháza”, úgy látszik, elfelejtette átutalni a pénzt, mert a jómadarak végül – jó magyar szokás szerint – egymást jelentgették fel a hatóságnál az ördögi vérszerződés miatt. A csaknem másfél évig tartó perben aztán vagy letagadták, hogy ismernék egymást, vagy elmondták a másikat mindenféle hazudozónak, részegesnek és házasságtörőnek. Az 1761-es ítélet szerint a közemberekre „ördöggel való cimborálás, istenkáromlás és vallásgyalázás miatt” hosszú börtönbüntetés várt. Seregély István, az értelmi szerző azonban 150 körmöci aranyon megválthatta a szabadságát. Ebből a pénzből kellett felállítania egy csaknem nyolc méter magas, pompás kőobeliszket. A tetején a kitárt szárnyú Szent Mihály arkangyal áll, fején harci sisakkal, baljában kereszttel ékesített pajzzsal. Magasba emeli lángpallosát, hogy lesújtson vele a lábánál fekvő Luciferre. A talapzaton a keretbe foglalt felirat a vallás erejéről tanúskodik: „Ki lenne olyan nagy, mint az Isten?” Miután Szigetben elvégezték az ördögűzési szertartást, az emlékművet a Káptalandombon, a mai Apor Vilmos téren állították fel. Talán jobb lett volna a bűnösöknek az ördögöt a falra festeni…