Bűnmegelőzés: Szabadulókamion Győrben

Zombai-Kovács Ákos Fotó: Marcali Gábor
2024.09.09. 10:41

Különleges jármű érkezett Győrbe, a Pécsi Tudományegyetem Emberkereskedelem elleni küzdelem kutatócsoport szervezésében és egy holland alapítvány együttműködésével. A Szabadulókamion betekintést nyújt az emberkereskedelem világába és azt mutatja be a fiataloknak, hogyan válhat valaki áldozattá.

Egy fekete kamion áll az ETO Park parkolójában és marad is Győrben, kedd délutánig. Hollandiából érkezett a speciális, úgynevezett Szabadulókamion, amit belülről bordélyháznak rendeztek be, célja pedig a figyelemfelkeltés.

”Több országban járt már ez kamion, ami egyfajta interaktív bűnmegelőzési eszköz, a benne lévő helyiségek úgy vannak berendezve, mint egy bordélyház, ahol prostitúcióra kényszerített személyek dolgoznak” – mondta Szijártó István.

A kamionba lépve a fiatalok a szabadulószoba interaktivitását felhasználva azt tapasztalják meg, milyen veszélyek leselkednek rájuk az emberkereskedelem világában.

”A résztvevők a szabadulószobában egy áldozat történetét hallgathatják meg, aki elmeséli, milyen háttérrel, hogyan vált áldozattá. A történet segít a résztvevőknek megérteni az áldozattá válásra hajlamosító tényezőket, valamint betekintést nyújt az emberkereskedők elkövetési magatartásaiba.

Ezen kívül a résztvevők nyomok keresésével juthatnak ki a szabadulószobából, így arra kényszerülnek, hogy aktívan elmerüljenek a vizuális- és hanghatásokkal is szemléltetett történetben” – tette hozzá a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanársegédje.

„Rengetegen jártak már a szabadulókamionban, a programmal pedig nem titkoltan sokkolni próbáljuk a fiatalokat, hogy egy rövid „játék” során tudatosítsuk bennük, különösen sérülékeny célcsoportként, milyen veszélyek leselkednek rájuk az emberkereskedelem világában”– fogalmazott a tanársegéd. Hétfőn Győrben, rendőrségi szakemberek ismerkedtek a szabadulókamionnal, kedden pedig iskolásokat várnak a járműbe. Aztán a holland rendőrség speciális járműve más magyarországi településekre is ellátogat.