A színész és író Carrie Fisher összetett, szenvedélyes portréját rajzolja meg Sheila Weller új életrajzi kötete, amely Carrie Fisher: A Life on the Edge címmel jelent meg Amerikában.

Fisher egyik legismertebb szerepe Leia hercegnő volt a Star Wars-filmsorozatból, amelynek harmadik trilógiája éppen most fejeződött be. A Skywalker kora című epizódban már csak virtuálisan lehetett jelen, mivel 2016-ban elhunyt.

Weller a színésznő számos barátjával készített interjút az életrajzi könyvhöz. Mint egyikük elmondta: “Minden hősiessége és sármja ellenére olyan törékeny volt, mint egy pillangó”.

Fisher azonban úgy gondolta, hogy éppen gyengeségében rejlik az ereje. “A problémáival kapcsolatos őszintesége adott neki erőt, empátiával fordult mások problémái felé és nyújtott enyhülést nekik” – fogalmazott Weller hozzátéve, hogy Fisher egyedülálló, bölcs humora csak mélyült az évek múltával.

A színésznő élete nem volt könnyű, anyja Debbie Reynolds színésznő, apja Eddie Fisher sanzonénekes volt, akiknek nem nagyon volt ideje két gyermekük nevelésére, ezért Fisher és fivére a nagyanyjukra volt bízva. Míg anyjához kölcsönös szeretet fűzte, apjához nem tudott közel kerülni.

Első szerepét, amelyet anyja kapcsolatainak köszönhetett, 1975-ben Warren Beatty oldalán játszotta a Shampoo című vígjátékban, második filmje pedig a Star Wars volt 1977-ben. 19 évesen már sztárként ünnepelték, és emiatt egy időre feladta addigi terveit arról, hogy íróvá váljon.

Bipoláris rendellenessége már a nyolcvanas évekre elhatalmasodott, hangulati hullámzásainak elnyomására drogokhoz és gyógyszerekhez nyúlt, 1981-ben A szivárvány alatt című vígjáték forgatásán túladagolás miatt lett rosszul. Hivatalosan is diagnosztizálták állapotát, de ekkor még nem fogadta el, hogy bipoláris, csak évekkel később döbbent rá, hogy érzelmi hullámai, mániákus vásárlása, száguldó gondolatai és beszédkényszere a mentális probléma tankönyvi esetét jelentik.

1885-ben egy újabb túladagolást követő rehabilitációs kezelés megváltoztatta az életét. Elfogadta állapotát, sőt Képeslapok a szakadékból címmel könyvet is írt róla. Az életrajzi könyv 1987-ben jelent meg, ezzel kezdődött írói pályafutása. A könyvből készült filmhez a forgatókönyvet is ő írta, aminek nyomán számos további forgatókönyvírói munkát kapott, dolgozott az Apáca-show és a Halálos fegyver 3. című produkciókon is.

Megnyilvánulásai miatt Hollywoodban éles nyelvű, szellemes, problémás különcnek könyvelték el.

Egy súlyos idegösszeomlás után, 1997-ben a nyilvánosság előtt is mesélt a küzdelmeiről, 2004-ben pedig The Best Awful címmel egy regényt szentelt ennek, és ettől kezdve a bipoláris zavarral élők szószólója lett. De problémáival kapcsolatos nyitottsága és karrierjének sikerei sem segítettek neki felülkerekedni betegségén. Utolsó éveiben különösen bántotta, hogy a közösségi médián kipécézték túlsúlya miatt.

2016 karácsonyán Londonból hazafelé tartva a repülőn kapott rohamot, és a kórházba szállítása után, 60 éves korában elhunyt.

Mint Weller írja: Fisher az amerikai kultúra része lett, kevés filmsztárnak jutott olyan ikonikus státusz, mint amelyet Leia hercegnőként szerzett. Ugyanakkor legfontosabb öröksége valószínűleg mégiscsak a betegségével kapcsolatos nyíltság volt.