Fiatalokkal is fölényes győzelmet aratott az ETO

Venesz Klaudia Fotó: Vig Norbert
2024.09.10. 18:52

A magyar bajnokság második fordulójában a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE csapatát fogadta a Győri Audi ETO FC üde színfoltokkal a pályán: több újonc is lehetőséget kapott Per Johansson vezetőedzőtől.

Nem sokat pihentek a zöld-fehérek a hétvégi, Esbjerg elleni győztes BL-mérkőzés után: hétközi fordulóban már kedden pályára léptek. Az ETO keretében több fiatal is debütált, erről a gyorietokc.hu is megkérdezte a vezetőedzőt: „A Békéscsaba elleni mérkőzésre néhány fiatal játékosunkat is benevezem majd. Fontosnak tartom, hogy maximális tisztelettel lépjünk pályára ellenük, de gyakorolnunk kell néhány olyan apró részletet, amin egy ideje dolgozunk. Természetesen a legfontosabb, hogy megnyerjük a mérkőzést, de kicsit előre tekintve tovább fejlődhetünk, és felhasználhatjuk ezt a találkozót a Ludwigsburg elleni felkészülésre is” – utalt a hétvégi BL-mérkőzésre Johansson.

Győri Alexa frissen tért vissza az ETO kapujába (fotó: Vig Norbert)

A vendégek szép kezdése után a vezető gólt a 10. percben sikerült megszerezni, de a csabaiak hamar válaszoltak, 7:7-re kerekítve az eredményt. A fej-fej mellett haladó pontgyűjtésből a mérkőzés 15. percében lépetek ki a hazaiak, a 12. győri találattal háromra növelték a gólkülönbséget. A lilák kiválóan tudtak élni a kínálkozó lehetőségekkel és hamar ledolgozták a hátrányukat, a 24. percben újabb egyenlítő találat született, ezúttal a békéscsabai gárda részéről: 14:14. A tétmérkőzés első félidejét 17:17-es eredménnyel zárták a csapatok.

A mérkőzés szünetében elismerésben részesítették a serdülő csapat tagjait az Európa-bajnoki bronzéremért, az ifjúsági válogatott tagjainak pedig a világbajnoki bronzért gratuláltak.

A második félidőre nagyobb lendülettel tértek vissza a mieink: a 36. percre már 23:18-as eredménnyel léptek el, ezzel a mérkőzés addigi legnagyobb gólkülönbségét mutatva. Az erődemonstrációt a Győri Alexát a kapuban váltó Hatadu Sako is támogatta a hibátlan védésekkel: a békéscsabai időkérést megelőzően, a 40. percben 24:18-ra tornázta fel az ETO gárdája az eredményt. A lilák több helyen hibáztak, a pontatlanság és az eltéved lövések miatt csak a 46. percben szerezték meg a félidő második gólját. Az ETO időkésére előtt, a 47. percben 27:21-re vezetett a győri együttes. Linn Blohm a 83. percben megszerezte a 400. gólját az ETO színeiben, 29:21-re állítva az eredményt. Győri-Lukács Viktória is többször hálót talált: a zöld-fehérek fölénye már 11 gólós volt a mérkőzés 51. percében. A végeredményt a Housheer gólja állította be: a Győri Audi ETO KC 37:26-ra verte a Toppe-Békéscsabai Előre NKSE együttesét.

Rácz Sándor, a Toppe-Békéscsabai Előre NKSE vezetőedzője gratulált az ETO-nak. „A játékosok nagyon könnyen vették, úgy gondolták, nagyon könnyen győznek, de azt gondolom, szép játékot mutattunk az első félidőben, megérdemeltük az első félidei eredményt. Egy normális dolog a 10-11 gólos különbség” – mondta Rácz és hozzátette, mindenképpen a Final4 döntőjében szeretné látni a vendéglátójukat.

Per Johansson sok fiatal játékost szerepeltetett a mérkőzésen. „Mindenekelőtt köszönöm ezt a mérkőzést a Békéscsabának. 8-9 játékosom volt a keretben, akik az Esbjerg ellen játszottak, nyilván nem akarom védeni őket. A játékosok nem igazán segítették a fiatal kapusunkat az első félidőben. és Jól látható, hogy ha mindenki csak 10%-ot tett bele az első félidőbe. A második félidőben mindenki feléledt és az ötvenedik perctől tudunk olyan játékot produkálni, amilyet elvártam.”

Takács Eszter, a békéscsabaiak játékosa elmondta, hogy nyilván készültek a mérkőzésre, de a papírforma győzött. „Az első félidőben teljesen jól játszottunk. Összességében nagyon boldog vagyok, hogy meglőttem az első gólomat a Békéscsaba színeiben.”

Varga Dalma 3 találatot érvényesített a találkozón. „Nagyon örülök, hogy ennyi játéklehetőséget kaptam és örülök, hogy minden játékos segít nekem abban a pályán, hogy az álmaim felé hajtsak.”

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #Audi ETO KC | #kézilabda | #sport |