A MÁV és az Oktatási Hivatal közösen lép fel a balesetmegelőzés érdekében

Győr+ Fotó: MÁV
2024.09.11. 07:08

Szörnyű tragédiákkal zárult a nyári szünidő és kezdődött az új tanév, amelyeknek elszenvedői gyerekek, fiatalok voltak. Az elmúlt egy hónapban két tinédzser tragikus halálát és két fiatal életveszélyes sérülését okozta a figyelmetlenség, közlekedés közben a fülhallgató használata, a telefon nyomkodása és a tiltott vasútüzemi területen tartózkodás. Az új tanév kezdetével a vasúttársaság az Oktatási Hivatallal közösen kezdett balesetmegelőző tevékenységbe, a fiatalokat érintő vasúti baleseteket helyezve a középpontba.

Idén a MÁV hálózatán már 56 baleset történt vasúti átjáróban (tizennéggyel több mint a tavalyi és hasonló időszakában), amelyek során tizenöten vesztették életüket. A figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése miatt már 90 esetben gázolt embert a vonat, ebből 11 baleset történt vasúti átjáróban. A tavalyi év azonos időszakában 26 esetben gázolt embert a vonat.

Az elmúlt két hétben két tinédzser tragikus halálát és egy fiatal súlyos sérülését okozta a figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése a síneken. A minden esetben vétlen mozdonyvezetők súlyos traumát élnek át a balesetek során, különösen akkor, amikor fiatalt gázolnak halálra. Három hete egy fiatal életveszélyesen megsérült, amikor vasútüzemi területen felmászott egy vasúti kocsi tetejére, és áramütés érte.

A fiatalokat ért vasúti balesetek számának visszaszorítása érdekében a MÁV az Oktatási Hivatal együttműködését kérte a fiatalok edukálására és annak érdekében, hogy a SíN-TÉR balesetmegelőzési célú ismeretterjesztő filmsorozat epizódjai minél több diákhoz eljuthassanak. A vasúttársaság több mint 2800 iskolához eljuttathatta a legfontosabb vasútbiztonsági szabályokat, valamint Molnár Péter mozdonyvezető videóüzenetét, amelyben ő is kéri a szabályok betartását.

A MÁV Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézet mesteroktatója közreműködésével SÍN-TÉR címmel ismeretterjesztő kisfilmeket készített, amelyekben a szabálykövető közlekedés fontosságára hívják fel a figyelmet. A sorozat három epizódjának témáit a vasúton legjellemzőbb, tragikus kimenetelű vagy súlyos sérülésekkel járó balesetek adták. A SÍN-TÉR sorozat a fékút, az elsodrási határ és az áramütés témakörében mutatja be érthetően, látványosan, a fizika törvényszerűségeivel alátámasztva a balesetek okait. Az ismeretterjesztő filmsorozat epizódjait a pedagógusok elérhetik a Nemzeti Köznevelési Portál oldalán.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója hangsúlyozta: „A balesetek mögötti okok között az első a figyelmetlenség: egyre többet foglalkozunk a mobiltelefonunkkal, egyre többet használunk fülhallgatót és ez nem csak a tinédzserekre jellemző, hanem ránk felnőttekre is. Ez pedig vasúti útátjáróknál tragédiába torkolhat. Minden egyes vonat vezetőállásán ül egy mozdonyvezető kollégánk, kolléganőnk, akik munkájukat végzik, édesanyák, édesapák, akik a testi épségükkel, de akár az életükkel is fizethetnek mások hibája miatt egy vasúti átjárón áthaladva. Azt szeretném kérni mindenkitől, kétszer is gondolja meg, mielőtt a sínekre lép, hiszen a pillanatnyi figyelmetlenség is halálos balesethez vezethet. Szorosan együttműködünk az Oktatási Hivatallal, hogy minél több diákhoz eljuthassanak legfontosabb vasútbiztonsági üzeneteink. Vigyázzunk egymásra!” 

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója

Sipos Imre, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese elmondta: „Amikor a MÁV megkeresett bennünket azzal, hogy készült három darab vasútbiztonsági videó, amelyeket el kellene juttatni az oktatási intézményekbe, természetesen nem volt kérdés, hogy ebben az együttműködésben részt veszünk, hiszen nagyon fontosnak tartjuk az edukálást ezen a területen is. A fékút, az áramütés és az elsodrás témakörét feldolgozó három filmet már elhelyeztük a Nemzeti Köznevelési Portál médiatárában. Azt is előkészítjük, hogy a fizika tantárgy tananyagában az adott évfolyamon – amikor ezekről a témákról tanulnak a gyerekek – ezeket a filmeket elérhetik a pedagógusok, és levetíthetik. A későbbiekben is a MÁV rendelkezésére állunk hasonló kezdeményezésekben, hiszen mi is fontosnak tartjuk tanulóink, gyermekeink, pedagógusaink biztonságát.”

Sipos Imre, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese

Molnár Péter, a MÁV-START mozdonyvezetője elmondta: „Egy gázolásnak minimum két elszenvedő alanya van. Az egyik az áldozat, a másik pedig, akiről talán kevesebb szó esik, a mozdonyvezető. A mozdonyvezetők mi vagyunk, és számunkra rendkívül megterhelő és negatív élmény, amikor egy baleset megtörténik. Csak a szerencsének tudhatjuk be, ha a közút-vasút találkozásánál az ütközés éppen nem egy kamionnal történik, hiszen volt olyan baleset, amely sajnos a mozdonyvezető kollégánk halálával végződött. Ők csak elmentek dolgozni, azonban onnan már nem térhettek haza. Nagyon nehéz egy ilyen eset után leszállni a mozdonyról, nagyon nehéz odamenni, és megnézni, hogy mi történt. Felejthetetlen csattanások, szagok, illetve felejthetetlen momentumok, amelyeket soha nem lehet kitörölni az emlékezetünkből. Nekünk is van családunk, nekünk is vannak szeretteink. Nagyon nehéz egy baleset után hazamenni, hiszen ekkor kezdődik el az események feldolgozása. De nekünk ez a hivatásunk, nekünk mihamarabb vissza kell állnunk a munkába.”

Molnár Péter, a MÁV-START mozdonyvezetője

A MÁV hosszú évek óta fokozott balesetmegelőzési kampányt folytat a vasúti balesetek számának visszaszorítása érdekében, különös figyelmet fordítva a gyermekek, fiatalok edukálására. Ahogy a korábbi években, a vasúttársaság idén is igyekezett a lehető leghatékonyabban felhívni a gyermekek, fiatalok figyelmét a legfontosabb vasútbiztonsági szabályokra.

A nyári szünet előtti időszakban a MÁV és az ORFK-OBB balesetmegelőzési célú rajzpályázatot hirdetett iskolásoknak, amelynek témája a biztonságos közlekedés. Témaválasztáskor a gyerekek a közlekedési helyzetek áttekintése során megismerhették azokat a legfontosabb közlekedési szabályokat, amelyek megszegése balesethez vezethet.

Az iskolai szünet elején, a vasúton a fiatalokra leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet a MÁV, majd pedig egész nyáron vasútbiztonsági kitelepüléseken tanították a gyerekeket és családokat a szabálykövető közlekedésre a Balaton mentén és a Velencei tónál. A vasútbiztonság pécsi szakemberei az Erzsébet tábor minden turnusában balesetmegelőzési kvízekkel, játékos módszerekkel tanították a gyermekeket a Hősök napján. A tanév során a területi vasútbiztonsági szervezetek szakemberei rendszeresen tartanak iskolákban balesetmegelőzési célú oktató előadásokat.

Sok baleset abból adódik, hogy a közlekedők rosszul mérik fel a közeledő vonat sebességét, illetve a vasúti szerelvény féktávolságát. A fiatalok az életüket kockáztatják, amikor egy jól sikerült videó kedvéért az utolsó pillanatban ugranak el az érkező vonat elől. Gyakori baleseti ok, hogy a peronon, a vasúti sínek mellett várakozók figyelmetlenek, és nem tartják be a biztonságos távolságot a pályától. Jellemzően fiatalok az áldozatai vagy súlyos sérültjei azoknak az áramütéses baleseteknek is, amelyeket a vasúti járművek tetejére felmászva szenvednek el.

Bár a MÁV minden módon dolgozik a balesetek számának visszaszorítása érdekében, ismételten felhívja a figyelmet, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos! Csak a kijelölt vasúti átjáróban szabad átmenni a síneken. A vasúti átjárót mindig kiemelt körültekintéssel kell megközelíteni!

  • Vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos! Csak a kijelölt vasúti átjáróban szabad átmenni a síneken. A vasúti átjárót mindig kiemelt körültekintéssel kell megközelíteni!
  • Nem szabad közlekedés közben fülhallgatót használni, vagy a telefont nyomkodni, mert ez elvonja a figyelmet a veszélyekről.
  • A labirintkorlát arra szolgál, hogy a vasúti vágányokon való áthaladás előtt lassítsa a közlekedést, és kialakításával elősegítse, hogy a gyalogos vagy kerékpáros mindkét irányba körül nézzen, mielőtt a sínekre lép.
  • A fénysorompó felváltva villogó piros fénye azt jelenti, hogy nem szabad átmenni a síneken, mert jön a vonat. Ha a vonat elhaladt, várjuk meg a fénysorompó fehér villogó jelzését. Mielőtt a sínekre lépünk, mindig győződjünk meg róla, hogy egyik irányból sem érkezik vonat!
  • Tilos és életveszélyes felmászni a vasúti kocsikra vagy a felsővezeték tartóoszlopára! A villamos felsővezeték megközelítése is életveszélyes, már 2 méteres távolságtól áramütést, súlyos vagy életveszélyes égést okozhat. Már önmagában az 5-6 méter magas jármű tetejéről való lecsúszás is súlyos sérüléseket okozhat, vagy akár halálos következménnyel is járhat. Szigorúan tilos a járművek alá menni, alattuk átbújni, illetve azok tetejére felmászni.
  • Az életükkel játszanak azok a fiatalok, akik szórakozásból a vonat elé szaladnak, majd elugranak az érkező jármű elől. A vonat valós sebességét nagyon nehéz érzékelni, ráadásul a vasúti szerelvény féktávolsága is többszáz méter, ezért a hirtelen megállítása esélytelen! 
  • A vasúti sínre köveket, idegen anyagokat helyezni, a vonatot megdobálni szigorúan tilos! Ezek a cselekedetek súlyosan veszélyeztetik a közlekedő vonatok biztonságát, hiszen azok szolgálatképtelenségét, szélsőséges esetben siklását is okozhatják. A sínre helyezett tárgy észlelését követő vészfékezés következményeként az utasok és a vonat személyzete is megsérülhet. Az ilyen jellegű cselekményeket minden esetben feljelentés követ..

A balesetek visszaszorítása érdekében a MÁV 2022 áprilisában, Érj haza biztonságban! címmel elindította országos balesetmegelőző kampányát, amely a lakosság általános edukálását, a problémára való rávilágítást tűzte ki célul, elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében.

Szöveg: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság