Különleges kiállítás megnyitóra hívnak és várnak minden érdeklődőt szeptember 13-án, 17.30-kor Győrújbarátra, ahol Vígh Eszter festő képeit csodálhatják meg a Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtárban. Esztivel a kiállítás előtt beszélgettünk.
Vígh Esztit 13 éves korában ragadta magával a festészet világa, amikor édesapjával elmentek egy lovasboltba. Igen, a lovak a másik nagy szerelem a fiatal művész életében.
„Édesapám lovasedző, lovas szakoktató, így mindig is az életünk része volt a lovaglás. Akkortájt jöttek divatba a lovakat ábrázoló festmények, képek. Ebben a lovasboltban láttam meg egy festőművész lovas képeit, alatta egy telefonszámmal és egy üzenettel: „Lefestem a lovát, ha kívánja!” Volt egy anglo-arab kanca, akit nagyon szerettem. Vele szereztem meg a versenyekhez szükséges rajtengedély vizsgámat is. Gondoltam milyen jó lenne, ha lefestenék nekem. Szóval felhívtam ezt a festőművész bácsit.” – kezdte Eszti, majd azzal folytatta, hogy a Quickstep névre hallgató lóról készült kép még mind a mai napig a család nappalijában lóg.
„Hetedikes voltam, amikor az iskolában azt a feladatot kaptuk, hogy fessük le Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrus című képét. Nekem tetszett amit láttam, s kedvet kaptam, meg örömömet is leltem benne. Szóval ennek a két eseménynek köszönhetően kerültem közelebb a festészethez.” – a kiskamasz pedig olyan komolyan vette az elhatározását, hogy a vakáció alatt minden egyes nap készített egy festményt. Elmondása szerint nagyon boldogan telt az a nyári szünet, élvezettel alkotott és szemlélte a szinte megelevenedett lapokat.
„A fő ihletőim a színek, a hangulatok, az életképek. Például ha szeretnék egy nyári képet festeni, akkor társítom a gondolataimhoz a narancssárga színt, meg mondjuk a kedvesség érzését, vagy a bájosságot egy női alakkal, és még folytathatnám…” – mesélte, s azt is elismerte, hogy tanulni soha nem tanulta a festészetet, mestere sem volt soha. Eszti a Kazinczy Ferenc Gimnáziumba járt, ahol Csizmadia István festőművész volt a rajztanára, ám vele mélyebben csak a rajzolás rejtelmeibe merültek el.
„Az egyik legjobb barátnőm, Korognai Csillának az édesanyja Szakács Éva, nagyon tehetséges festőművésznő aki a példaképem is. Igaz, hogy tőle sem tanultam sajnos soha, de az alkotásai mindig is nagy hatással voltak rám. Megihlettek a színei, az a rengeteg érzelem amelyet rejtenek a képei.”
Vígh Eszti egyébként mindig szabadtéren fest. Van egy kedvenc helye, a száz éves szederfájuk alatt.
„A jó idő és a napfény az ihletőm. Télen mindig egy kicsit alkotói válságban vagyok, valahogy egy kicsit hibernálódok. Egyébként roppant vizuális típus vagyok, mindig a látványokból táplálkozom, festészet közben is. Persze reprodukciókat is szeretek festeni, s olyan képeket is, amelyeket az eredetihez képest átalakítok egy kicsit, vagy jobban. Amit látok, az megihlet és lefestem. Én csak szívvel festek, teljes odaadással. Szeretném, ha a festményeim az életörömöt sugároznák és azt, hogy arra születtünk, hogy boldogok legyük!“ – zárta Vígh Eszti, aki egyébként egy tündéri, eleven kisfiú boldog anyukája, így vele és a férjével élnek harmóniában.
A mostani kiállítás is Heindl Roland, a férj ötlete volt, hiszen már hosszú évek óta látja, hogy feleségének mekkora örömöt és töltést okoz a festészet. Nyilván kicsit elfogult, de ahogy a beszélgetésbe bekapcsolódott, mesélt arról is, amiről Esztit a szerénysége nem engedte:
„Rengeteg embernek tetszenek a feleségem képei, sokan őrzik otthonukban a keze munkáját, s ez hihetetlen büszkeséggel tölt el engem. Szépet alkot, olyat, amelytől az emberek boldogok lesznek. S tudom, ha ránéznek, eszükbe jut az Eszti, s ez jó érzés. Szeretjük a szépet, azt, amely érzéseket kelt, amely elmesél valamit, vagy előhoz belőlünk egy-egy élményt. Szerintem Eszti festményeinek titka ebben rejlik, én pedig szeretném, hogy minél többen megismerjék az alkotásait.” – hangsúlyozta Roland, aki azt is megígérte, hogy a megnyitón szerelmük gyümölcse, Vajk is ott lesz, aki egyébként szintén szeret festeni, akár kavicsokra, akár farost lemezekre… Sőt, Roland nagylánya is elhozza néhány festményét, mert úgy tűnik, ebben a családban szinte kötelező a tehetség…