Fókuszban a gyakorlati tudás

Hallgatói Projekttámogató Program indul a Széchenyi István Egyetemen

Győr+ Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem
2024.09.14. 10:15

Az őszi szemeszterben tizenkét szakon indítja el két féléven át tartó Hallgatói Projekttámogató Programját a győri Széchenyi István Egyetem. A kurzusokra a részt vevő szakok nem elsőéves hallgatói jelentkezhetnek szeptember végéig. A kezdeményezés a gyakorlatias oktatást, a vállalati szféra megismerését és a munkaerőpiaci felkészültséget szolgálja. Az intézmény célja, hogy a projektalapú képzési struktúrát később minden szakra kiterjessze.

A Széchenyi István Egyetem nemrégiben olyan képzési reformot hirdetett, amelynek fókuszában a készségfejlesztés és a projektalapú oktatás áll. A program célja, hogy a hallgatók naprakész, vállalati környezetben hasznosítható gyakorlati tudással rendelkezzenek. Ennek részeként az intézményben projektalapú oktatási modult hirdetnek, amely szeptembertől tizenkét szakon, 2030-ra pedig az egyetem minden képzésén elérhető lesz.

Dr. Happ Éva, a Széchenyi István Egyetem képzések fejlesztéséért felelős vezetője, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar docense elmondta, már számos területen elkezdődött a képzésfejlesztési tevékenység, amelynek egyik eleme a Hallgatói Projekttámogató Program. „Célunk, hogy az egyetem minden képzésében megjelenjen a projektszemléletű oktatás, amelybe vállalati partnereinket is bevonjuk. A program által szeretnénk szorosabbra fűzni ezeket a kapcsolatokat, és kihasználni az együttműködésből adódó lehetőségeket” – ismertette. Hozzátette: napjainkban kifejezetten fontos, hogy felsőoktatási intézményként a Széchenyi-egyetem a jelenlegi egyetemista generációnak megfelelő oktatási módszereket alkalmazzon.

A Hallgatói Projekttámogató Programot Kiss Szabolcs vezeti, aki nagyvállalati és startup projektmenedzsment területről érkezett vissza az egyetemre támogatni a programot az operatív feladatokban. „Úgy válogattuk össze az első körben résztvevő képzések listáját, hogy minden tudományterületen kipróbálhassuk a projektalapú oktatási formát. Ebben a próbaidőszakban egy adott tárgyhoz kapcsolódó, órarenden kívüli kurzusként hirdetjük meg ezt a lehetőséget, az oktatók 15-20 hallgató jelentkezését várják” – részletezte. Kiemelte: „Érdemes csatlakozni a programhoz, hiszen amellett, hogy a fiatalok megismerkedhetnek a projektszemlélettel – ami a munkaerőpiacon jelentős előnyt adhat számukra –, minden szakon más-más elismerés jár a kurzust sikeresen elvégzőknek”.

Az őszi szemeszterben induló programban élelmiszermérnök, építőmérnök, gazdálkodási és menedzsment, gazdaságinformatikus, kereskedelem és marketing, mechatronikai mérnök, mérnökinformatikus, mezőgazdasági mérnök, nemzetközi tanulmányok, turizmus-vendéglátás és villamosmérnök szakon tanuló felsőbb éves hallgatók vehetnek részt. A járműmérnök alapképzésen már idén februártól elindult – és szeptembertől folytatódik – az Audi Accelerator Program elnevezésű mikrotanúsítványt kínáló képzés, amely lehetőséget ad a résztvevőknek, hogy konkrét gyakorlati feladatok megoldásával készüljenek fel sikeres mérnöki életpályájukra.

„Az első félév során a projektmenedzsment alapjait sajátíthatják el a hallgatók, tavasztól pedig a megszerzett tudás birtokában valós vállalati projekteken dolgoznak majd” – vázolta fel Kiss Szabolcs. „A kurzust tartó egyetemi oktatók maguk is külön tréningeken vettek részt a program indulása előtt, így mind a projektszemlélet, mind pedig a szakmai feladatok terén segíteni tudják a csoportokat” – húzta alá.

A Hallgatói Projekttámogató Program hosszú távú célokkal rendelkezik, az ősztől induló próbaidőszakot követően ugyanis – a lezajlott kurzusok tanulságainak figyelembevételével – fokozatosan minden képzésen elérhető lesz a csoportmunkán alapuló modul. „Fontos számunkra, hogy piaci igényekre szabjuk a képzéseinket, és felkészítsük a hallgatókat a vállalati környezetre, így hosszú távú célunk, hogy a kurzust a mintatantervekbe is beépítsük” – foglalta össze dr. Happ Éva. „A program küldetése, hogy minden hallgató elsajátítsa a projektalapú szemléletet, és felkészülten érkezzen a munkaerőpiacra”.

Szöveg: Széchenyi István Egyetem