Csalódásként élte meg az olimpiai bronzérmet, de már a folytatást tervezi a Graboplast Győri VSE kajakos kiválósága, aki arról is mesélt lapunknak, milyen magánéleti nehézséggel kellett szembenéznie az ötkarikás játékok alatt.

Az olimpiai döntő után először csalódottnak tűnt, utána viszont már tudott mosolyogni is. Melyik volt az igazi arca?

Maximalista vagyok, mindig a maximumot teszem bele az edzésmunkába és a felkészülésembe, így volt ez most is. A fő célom az olimpián is az aranyérem megszerzése volt, főleg azok után, hogy Tokióban egyszer már átélhettem, milyen érzés, amikor a legfényesebb medált akasztják az ember nyakába és felcsendül a magyar himnusz. Ezek után érthető módon volt bennem csalódottság Párizsban, mert egy bronzérem nem aranyérem, de szerencsére hamar túltettem magam rajta.

Akkor azt nyilatkozta, hogy átgondolja a folytatást. Megszületett a döntés?

Igen, megszületett. Arra jutottam, hogy egy évig még mindenképpen folytatom a kajakozást, szeretnék a legrangosabb hazai és világversenyeken indulni és ott minél jobban szerepelni. Ezt követően pedig évenként újra átgondolom a sportkarrierem alakulását. Közben azért figyelek a civil életem alakulására is, élelmiszermérnöki diplomát szeretnék szerezni. De nem hagyom abba a kajakozást, annál sokkal jobban szeretem ezt a sportot.

Mekkora volt a nyomás a párizsi döntőben?

Kimondva-kimondatlanul a szakma és a közönség is aranyérmet várt tőlem, de őszintén mondom, ez nem zavart, rengeteg versenyen vagyok már túl, hozzászoktam ehhez. Egy sérülésmentes, kiváló felkészülés után érkeztem meg az olimpiára. A döntőben aztán kétszáz méterrel a táv vége előtt egyszer csak besavasodtam, de sokkal jobban, mint szoktam: a lábaim, a felsőtestem és a karjaim is. Olyan volt, mintha hirtelen egy betonfalnak ütköztem volna. Így utólag, lehet, hogy egy picit több pihenőre lett volna szükségem, és nem kifogásként, de azt is el kell mondjam, hogy egy magánéleti probléma is nehezítette a szereplésemet.

Mire gondol?

Házépítésbe kezdtem Algyő mellett, amibe az eddigi karrierem során szerzett összes pénzemet beletettem, beleértve a tokiói olimpiai aranyéremért kapott jutalmat is. Sajnos azonban a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem, gondjaim akadtak a kivitelező céggel. A helyzet hónapról hónapra rosszabb lett és ez a bizonytalanság végig ott motoszkált a fejemben, és biztosan nem segített a jobb eredmény elérésében és a fókuszálásban. Bízom benne, hogy hamarosan sikerül lezárnom ezt az ügyet.

Hogy telnek a napjai most?

Futok és konditerembe járok, kajakoztam a Tiszán, néhány napot a Balatonon töltöttem pihenéssel, utána megnéztem a Kovács Katalin Kajak-Kenu Akadémiát Velencén. Teljesen megszokott az ilyen két-három hónapos leállás egy hosszú olimpiai ciklus után. Bár az élsportolói napi edzésmunka még nem kezdődött meg, jó állapotban vagyok és készülök a visszatérésre.