Dr. Palkovics László lemondott a Széchenyi István Egyetem kuratóriumi elnökségéről

Győr+ Fotó: Májer Csaba József
2024.10.01. 22:36

Prof. Dr. Palkovics László a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány 2022. december 07. napjától betöltött kuratóriumi elnöki posztjáról lemondott, az elnöki feladatait az Alapítvány működésnek zavartalansága érdekében a soron következő, október végére tervezett tisztújító kuratóriumi ülésig ellátja - jelezte közleményben a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány.

Mint a közleményben írják: „a lemondásának indoka és célja, hogy ezen gesztusával – mint az un. felsőoktatási modellváltást irányító volt miniszter – segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval, az egyébként súlyosan jogszerűtlen és méltánytalan, a KEKVA egyetemeket sújtó szankciók megszüntetése érdekében. Ebben a politikai vitában sajnos a tudományos teljesítményüktől függetlenül céltáblává váltak a közéleti szerepet vállalók, adott esetben miniszterek. Továbbra is segíteni kívánja a győri Széchenyi István Egyetem fejlődését, amely fennállásának legsikeresebb korszakát éli részben éppen a modellváltás miatti fejlesztések okán.”

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kedden közzétett törvénymódosítási javaslatára utalhatott Palkovics László, ugyanis abból kiderül: az új szabályozás szerint pontosan meghatározzák, hogy kik nem lehetnek kuratóriumi vagy felügyelőbizottsági tagok az egyetemi alapítványokban:

  • a parlamenti képviselők,
  • a polgármesterek és a főpolgármester,
  • a kormánytagok,
  • az államtitkárok,
  • a miniszterelnök politikai igazgatója és a nemzetbiztonsági főtanácsadója,
  • a kormánybiztosok, miniszteri biztosok,
  • a helyettes államtitkárok,
  • kormányzati főhivatalok és a központi hivatalok vezetői és helyettesei,
  • kormányhivatal főigazgatója, igazgatója,
  • a Nemzeti Fejlesztési Központ főigazgatója és igazgatói,
  • a járási hivatalvezetők és helyettesei,
  • főosztályvezetők és osztályvezetők.

Mint ismert, az Európai Unió az egyetemi kuratóriumi alapítványi tagságok esetén kifogásolta, hogy politikai szereplők ne vegyenek részt ezekben, majd később erre hivatkozva felfüggesztette a népszerű Erasmus-program folyósítását Magyarországon.

Az Erasmus pályázatokról itt írtunk korábban: