Átvette a GYSEV irányítását a magyar állam

Győr+ Fotó: Lázár János Facebook-oldala
2024.10.03. 21:03

Néhány napja az utolsó jogi akadály is elhárult azelől, hogy a magyar állam megvásárolja az osztrák Strabag tulajdonrészét a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt-ben, vagyis a GySEV-ben - közölte Lázár János.

Az építési és közlekedési miniszter Facebook-bejegyzésében azt írta:

“Feladat teljesítve: előny a magyaroknál! Mostantól miénk a döntő szó a GySEV-ben. Néhány napja az utolsó jogi akadály is elhárult azelől, hogy a magyar állam megvásárolja az osztrák Strabag tulajdonrészét a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt-ben, vagyis a GySEV-ben. A Magyar Állam kifizette a részvények vételárát, így holnaptól nemcsak a többség lesz a magyaroké, hanem az irányítás is.

Hozzátette ugyanakkor: “Fontos, hogy a GYSEV továbbra is közös cég marad, megőrizve annak 150 éves történelmi múltját, hagyományait. Kisebbségi tulajdonosként ezentúl is partnerünk lesz az osztrák állam, amit személyesen is fontosnak tartok, mert a célunk az, hogy a GYSEV regionálisan is jelentős szereplővé nőhesse ki magát, amelynek nemcsak a magyarok és az osztrákok, de a közép-európai térség polgárai is haszonélvezői lesznek.”

Kapcsolódó témák: #GYSEV | #Lázár János | #Magyarország |