„Felelős vagy azért, amit megszelídítettél”

Venesz Klaudia Fotó: Marcali Gábor
2024.10.04. 15:37

Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepeljük világszerte az állatokat. Védőszentjük már a 13. században hirdette a felfogást, mely szerint mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Győrben az önkormányzat is így gondolkodik: kiemelt feladatnak tekintik az állatvédelmi célok megvalósítását.

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepeljük, de nemcsak a házi kedvencek előtt tisztelgünk ezen a napon, hanem a vadon élő, vagy épp veszélyeztetett fajokról is megemlékezünk. Kis érdekesség, hogy a magyar jogrendszer az első rendeleteiben csak élelmiszeripari tekintetben vette górcső alá az állattartást, a kedvtelésből tartott fajtákkal kapcsolatosan csak 1998-ban rendelkezett az országgyűlés.

Azóta – az európai uniós állatvédelmi irányelveket is követve – a törvény 2022-es hatályba lépése óta védelem alatt áll minden „érezni, szenvedni és örülni képes élőlény”.

Szűkebb pátriánkban országos szinten is kiemelkedő számú önkormányzati, illetve alapítványi fenntartású szervezet foglalkozik állatvédelemmel annak érdekében, hogy átmeneti, kevésbé jó esetben végleges életteret, valamint egészségügyi ellátást biztosítsanak az egyedül maradt kisállatoknak.

Győrben az állatvédelmi kiadásokra a 2024-es költségvetésből összesen harmincmillió forintot különítettek el. Ebből a Győri Állatmenhelyet Fenntartó Emberek Az Állatokért Alapítvány hétmillió-háromszázezer forintot kapott és a NAV adatai alapján több mint ötvenmillió forint jutott nekik az 1%-os szja- felajánlásokból. Hatalmasnak tűnik az összeg, de a telephelyen élő 140 kutya és legalább 50 macska etetési és állatorvosi költségeiről szóló számlák is tekintélyes összegeket tartalmaznak.

A menhelyen rengeteg álomgazdira váró kutyus és cica él, akik az állandó magas létszám ellenére szerető gondoskodásban részesülnek. Gondozóik családtagként bánnak velük a hét minden napján, és mivel a szívükhöz is nőnek az állatok, a befogadás hatalmas örömöt, de egy kis hiányérzetet is okoz bennük. Természetesen a cél az, hogy minden menhelyen élő kiskedvenc gazdit és vele örök otthont találjon. A Győri Puha Praclik Egyesület kifejezetten macskákkal foglalkozik, a szervezet működéséhez közel ötmillió forintos támogatással járult hozzá Győr városa.

Egy ideális világban minden szőrös, tollas, pikkelyes vagy épp kopasz élőlény szerető családban él, és feltétlen szeretetével hálálja meg azt a gondoskodást, amit a gazdájától kap. A felelős hozzáállás velejárója az állat igényeinek megfelelő, helyes tartási mód, a megfelelő táplálás, az állatorvosi ellátás biztosítása, de nem szabad megfeledkezni az ivartalanítás fontosságáról sem. Ezzel alacsonyabb egészségügyi kockázatnak tesszük ki kedvenceinket és megóvjuk őket a párzási időszak kellemetlen következményeitől is. A Kutymorgók a Rászoruló Állatokért Egyesület éppen ezt tűzte zászlajára, az ő törekvéseiket is támogatja az önkormányzat, összesen kettőmillió-nyolcszázezer forinttal. 

Az állattartás felelősség, a háziállatok fajtára és korra való tekintet nélkül megérdemlik azt a gondoskodást, ami biztosítja számukra a hosszú, boldog életet.

A VI. Győri Pracli örökbefogadó napot rendezik, ezúttal új helyszínen, a győri ETO Park Szolgáltató & Élményközpontban (az első emeleten, az okmányiroda melletti teremben) október 5-én 14 és 18 óra között. Itt többek között 30 cica vár majd gazdira.

Az állatok világnapjához kapcsolódóan, október 13-án 10 órától a Győri Állatmenhely szélesre tárja a kapuit minden régi és leendő gazdi számára. A látogatókat kincskeresés, kutyasétáltatás és állategészségügyi alapismeretek kvíz várják, de bemutatják az új betegkezelő épületet is.

Kapcsolódó témák: #állatok világnapja | #állatvédelem |