Hétvégén még főleg felhős időre kell számítani, némi csapadékkal is. Hétfőtől viszont már reménykedhetünk a napsütésben is.
Szombaton összességében sok felhő lesz felettünk, de délután a Dunától keletre már többfelé számíthatunk átmenetileg naposabb időszakokra. Kezdetben még több tájegységünkön kialakulhat kisebb eső, zápor, délután viszont már csak elszórtan fordulhat elő gyenge csapadék. A Dunántúlon többfelé élénk, néhol erős lesz az északnyugati, északi szél. Délután 12 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap reggel, délelőtt még több tájegységünkön kialakulhat kisebb eső, zápor, majd délután már csak északon és északkeleten számíthatunk futó záporokra, egy-egy helyen esetleg zivatarra. Napközben egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. Több tájegységünkön élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. Helyenként párás, ködös lesz a reggel. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.
Hétfőn az ország nagy részén már sok napsütésre számíthatunk, kisebb eső, zápor legfeljebb elszórtan északkeleten fordulhat elő. A déli-délnyugati szél többfelé élénk lesz. Hajnalra, reggelre többfelé pára, köd képződik. Délutánra 16 és 22 fok közé melegszik a levegő.
Kedden fáytolfelhős-napos, csapadékmentes időre van kilátás. Sokfelé feltámad a déli, délkeleti szél, melynek hatására 18 és 25 fok közé melegedhet a levegő, északkeleten mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.
Szerdán egy hidegfront hatására nyugatról kelet felé egy csapadéksáv vonulhat át felettünk, de többfelé számíthatunk napos időszakokra is. A kissé szeles időben 17 és 25 fok között alakulhatnak a maximumok. – írja az idokep.hu.
Illusztráció: Depositphotos.com