Ütős szezonkezdet a Győr Sharks-nál

Venesz Klaudia Fotó: Facebook/Győr Sharks
2024.10.06. 13:18

A lassan húszéves győri amerikaifoci-csapat számára is elkezdődött a versenyszezon. Az ificsapatból húsz játékosuk vett részt az U19-es nemzeti csapat válogatóján, ahonnan két csapatkapitányuk jutott tovább a következő selejtezőbe.

Baldauf Attila, az egyesület elnökhelyettese közölte, hogy a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöksége egyhangúan támogatta az amerikai futballt és bevette a sportágai közé azt, így a jövőben egyetemi bajnokságot is rendeznek.

Baldauf Attila a cápák toborzóján (fotó: Facebook/Győr Sharks)

A cápák hivatalos fiókcsapata, a Szigetköz Bandits U15-ös gárdája címvédőként rajtolt el a szezonban, az U17-esek tavaly a középmezőnyben végeztek, de nagyot léptek előre azzal, hogy a kupagyőztes Újpest Bulldogs ellen játszottak parádés, fölényes győzelemmel végződő mérkőzést. Az U19 első összecsapására Székesfehérvárra utazott, a találkozót az ellenfél Enthroners Football Academy nyerte.

Az amerikai focit testközelből is megismerhették, akik október 4-én és 5-én ellátogattak az Árkád bevásárlóközpontba: az érdeklődők kipróbálhatták magukat irányítóként és ütközési gyakorlaton is, de a népszerű cheerleader csapat is fellépett.

Kapcsolódó témák: #amerikai foci | #Győr Sharks | #sport |