Csomagtartóból került elő

Nagy kábítószerfogás

Fotó: Police.hu
Police.hu
2020.01.10. 12:26

A pápai és a kapuvári nyomozók közös munkájának eredményeként került rendőrkézre a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfi.

Pápán a rendőrök két gyanúsan viselkedő férfire figyeltek fel, akik egy sötét, félreeső helyen parkoló gépkocsi mellett várakoztak 2020. január 8-án 22 óra 20 perckor. Igazoltatták őket és átvizsgálták a járművet is, amelynek eredményeként az autó csomagtartójában bruttó 1024 gramm kábítószergyanús növényi anyagmaradványt tartalmazó műanyagzacskót találtak.

Fotó: Police.hu

A rendőrök a 38 éves pápai és kemenesmagasi lakost elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították. A velük szemben alkalmazott drogteszt a kemenesmagasi férfi esetében pozitív értéket mutatott és kihallgatása során elismerte, hogy a műanyagzacskót ő helyezte el a gépkocsiban. A nyomozás során kiderült, hogy a lefoglalt kábítószergyanús anyagot egy kapuvári férfitől szerezte be az elfogott Cs. Csaba.

A pápai rendőrök azonosították a férfit, majd 2020. január 9-én kutatást hajtottak végre, annak kapuvári telephelyén a helyi nyomozók segítségével. Ennek eredményeként további bruttó 2818 gramm kábítószergyanús növényi származékot tartalmazó csomagokat találtak és foglaltak le.

Fotó: Police.hu

P. Károlyt a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vétele mellett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya előterjesztést tesz Cs. Csaba és P. Károly letartóztatásának indítványozására.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |