Sűrűn nyitódik és csukódik az ajtaja egy régi órásműhelynek Adyvárosban, a Török István utcában. Itt dolgozik a 85 éves Jutka néni, Pintér Jánosné.

Az egykori Pozsonyi Étterem helyén lévő soron több üzlet mellett van egy pici, de nagyon hangulatos órajavító műhely is, falain körbe-körbe régi órákkal. A szomszédos patyolatból éppen kávét hoznak át Jutka néninek: „Gyakran ránézünk egymásra, hogy megvagyunk-e még!” – mondják nevetve az örökifjú hölgyek, miközben kevergetik a feketét. A kávészünet aztán hamarosan véget ér, Jutka néni pedig mesélni kezd:

„Darnózseliben nőttem fel, öten voltunk testvérek és a sorban én voltam a második, így nem volt kérdés, hogy valami szakmát kell tanulnom, pedig a szívem szerint gyermekorvos lettem volna. Bőrdíszműves, fényképész – több dolog is felmerült az érettségi után, aztán valaki szólt, hogy próbáljam meg Mosonmagyaróváron az órást, hátha keres inast. Előtte soha életemben nem jártam még órásműhelyben, de megtetszett a dolog, azóta pedig ez az életem. 1960 óta dolgozom a szakmában, hat forint volt az első órabérem” – mondja az idén 85 esztendős Jutka néni.

„A Deák úti órajavító műhelyben kezdtem Győrben, tizenkettő fiú között én voltam az egy szem leány. Akkoriban igazi ritkaságnak számított, hogy valaki nőként ebben a szakmában helyezkedik el. Pontosan emlékszem a mestervizsgámra: hajszálrugó-igazítás, tengelytörés, esztergálás – hatfős bizottság előtt kellett számot adnunk a tudásunkról. Én a mai napig csak eredeti alkatrészekkel dolgozom, hatvankilónyi alkatrésznek való órám gyűlt össze az évek során. Szemüveget nem használok, csak nagyítót, mert néhány éve sikeresen megműtötték a szemeimet, úgyhogy nincs ezzel problémám” – meséli a szépkorú órásmester, akit mindenki ismer és szeret a környéken.

„Van, aki csak egy sima elemcserére vagy szíjcserére jön be, esetleg számlapcserét és felújítást kér, más a kakukkos óráját hozza be javításra, mert ilyet már csak kevesen vállalnak. Nem egyszer furcsa kérések is előfordulnak. A minap egy vevő azzal állított be, hogy ő olyan kakukkos órát szeretne, ami este hat és reggel hat között nem kakukkol, hogy nyugodtan tudjon aludni. Hát, erre nehezen tudtam mit mondani, mert a hagyományos, klasszikus típusok között nincs ilyen. Megint más valaki meg azzal jött, hogy ő visszafelé járó órát szeretne. Ilyen is létezik egyébként, de nálam nem kapható” – mondja nevetve Pintér Jánosné.

„Amikor 1989-ben megszűnt a győri finommechanika, ki kellett váltanom az ipart, vállalkozó lettem, a Deák úti órajavító műhelyből utána jöttem át ide, Adyvárosba, azóta itt dolgozom. 1994-ben mentem nyugdíjba, és a mai napig biciklivel járok munkába. A páromat két éve veszítettem el, egy lányunk és egy fiunk született. Három csodálatos unokám van, már ők is felnőttek, a legfiatalabb 19 éves, a két fiú Székesfehérváron rögbizik, nagyon büszke vagyok mindhármójukra.”

„Mindenkit szeretek és becsülöm a szakmabeli kollégákat is, egy rossz szavam nem lehet rájuk, tisztességesen végzik a munkájukat. Fent vagyok a Facebookon és a Messengeren, ha kell valamelyiküknek alkatrész, ott is megtalálnak, szívesen segítek nekik, nálam ez természetes. Ha egyszer nem tudnék bejönni ide az órásműhelybe, nem is tudom, mi történne, mert nem vagyok az az otthon ülő típus. Úgyhogy ameddig csak lehet, szeretném folytatni ezt a hivatást” – zárta a beszélgetést Jutka néni.